A csirke és a strucc rettenete

New York. Az amerikai Harvard és az észak-karolinai egyetem kutatói szerint az előtörténelem legnagyobb ragadozója, a 70-65 millió évvel ezelőtt Észak-Amerikában élt Tyrannosaurus Rex nem a mai gyík előde, hanem meglepő módon a csirkéé és a struccé.

New York. Az amerikai Harvard és az észak-karolinai egyetem kutatói szerint az előtörténelem legnagyobb ragadozója, a 70-65 millió évvel ezelőtt Észak-Amerikában élt Tyrannosaurus Rex nem a mai gyík előde, hanem meglepő módon a csirkéé és a struccé. A kutatók nem a hagyományos módszert követték, nem a dinoszauruszkövületek csontvázának struktúráját vizsgálták, hanem az ezekben a csontokban lévő proteinek molekuláris felépítését elemezték és rájöttek: teljesen azonos a mai szárnyaséval, míg a gyík vonatkozásában ez nem mondható el – olvasható a Science című folyóiratban megjelent tanulmányban. Egyes amerikai tudósok azonban szkeptikusak a felfedezéssel kapcsolatban, nem tartják valószínűnek, hogy ilyen régi proteint érintetlenül meg lehessen találni a csontokban. A felfedezők ugyanakkor továbbra is állítják, hogy a vizsgált proteinben semmiféle nyoma nem volt szennyezettségnek. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?