Washington/Houston/Moszkva. Leszállás közben Texas felett lezuhant a Columbia űrsikló, fedélzetén hét űrhajóssal, akik 16 napos küldetés után tértek vissza a Földre. Kormányzati tisztségviselők szerint a szerencsétlenségnek semmi köze a terrorizmushoz. Szakértők műszaki hibára gyanakodnak, a vizsgálat hónapokig eltarthat.
A Columbia váratlan tragédiája
Az amerikai elnök szombat este a nemzethez intézett rövid televíziós beszédében felsorolta az űrhajósok nevét és hangsúlyozta, nagy kockázatot vállaltak az egész emberiség szolgálatában. A tegnapi jelentések szerint emberi maradványokat is találtak a Columbia szétszóródott roncsai között Texas keleti részében, Hemphillben. Az űrrepülő roncsai több mint száz különböző helyen, széles területen szóródtak szét. Többségük kicsi, de autónyi méretű is van köztük. A helyi rendőrség tegnap azt is megerősítette, hogy Texasban a tragédia után több ember kórházba került kisebb légzési vagy égési problémákkal.
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) közép-európai idő szerint 15.00 óra tájban vesztette el a kapcsolatot a Columbiával, 16 perccel azelőtt, hogy leszállt volna a floridai Kennedy űrrepülőtéren. A NASA bejelentette, határozatlan időre felfüggeszti valamennyi űrhajójának repülését. Ron Dittemore programigazgató közölte, az intézkedés addig érvényes, amíg ki nem derítik a hét ember életét kioltó szombati tragédia okait. Dittemore elismerte, már a felszállásnál észlelték, hogy a baloldali szárnyat egy töredék eltalálta, de annak idején úgy ítélték meg, ez nem jelent biztonsági veszélyt.
Oroszországi szakértők szinte bizonyosnak vélik, hogy műszaki hiba okozta a katasztrófát, de a tragédia okainak megállapítása szerintük is nehéz feladatnak ígérkezik. Véleményük szerint a Columbia végzetét okozó technikai zavarnak három forrása lehetett. A legvalószínűbbnek azt tartják, hogy az évek során elöregedett az űrsikló fémszerkezete. A második helyre a Columbia egyik szárnyának a NASA által is jelzett sérülését tették Álláspontjuk szerint nem zárható ki az sem, hogy az űrsikló vezérlési rendszerében következett be zavar, akár az elektronikus rendszerek, akár valamelyik computer meghibásodása miatt.
Egész Amerika gyászolta tegnap az űrhajósokat. Gyászolt Izrael is, ahol Ilan Ramon ezredest nemzeti hősként ünnepelték. A televíziók élőben közvetítették a tervezett leszállást, így a nézők szemtanúi lehettek a Columbia katasztrófájának. Ilan Ramon édesapja az egyik csatorna vendége volt, őt azonban – érthető módon – nem tudták szóra bírni. És gyászolt India is, hiszen a 40 éves Kalpana Chawla indiai születésű volt.
A Columbia január 16-án indult útjára. A Föld körül keringő Columbián az űrhajósok több mint 80 kísérletet végeztek, de ezúttal az űrrepülőgép nem volt a nemzetközi űrállomáson. Az űrsikló parancsnoka Rick D. Husband volt, a legénység tagjai: William C. McCool, Michael P. Anderson, David M. Brown, Kalpana Chawla, Laurel Clark, valamint az első izraeli asztronauta, Ilan Ramon.
A világ minden vezető politikusa kifejezte részvétét az amerikai és az izraeli kormánynak, még Jasszer Arafat palesztin elnök és Fidel Castro kubai vezető is. II. János Pál imát mondott a katasztrófa áldozataiért. Egyedül Bagdadban örültek a világ közvéleményét megrázó tragédiának, a Reuters idézett egy iraki tisztviselőt, aki Isten bosszújának nevezte a Columbia katasztrófáját. (m, ú)
AZ ŰRSIKLÓ UTOLSÓ PERCEI
14:15 – A Columbia az Indiai-óceán felett mintegy 320 km magasan bekapcsolja a fékezőhajtóműveit és lassulva letér a pályáról.
14:18 – Kikapcsolják a fékezőhajtóműveket.
14:23 – A Columbia felveszi a leszállópozíciót.
14:42 – A Columbia már a Csendes-óceán felett száguld mintegy 160 km-es magasságban.
14:44 – A Columbia belép a sűrű légkörbe. Magasság 120 km, sebesség 25 MACH (a hangsebesség huszonötszöröse). Az űrrepülőgép állásszöge 40 fok, a test alsó részei, illetve a szárnyak és a függőleges vezérsík belépőéle a súrlódási hőtől felizzik. Ez normális (épp ezért borítják az űrrepülőgépet hővédőcsempék), mint ahogy az is, hogy ilyenkor az űrrepülőgépet körülvevő izzó „burok“ miatt megszűnik a rádió-összeköttetés.
14:53 – A Columbia áthalad Kalifornia felett.
14:55 – A Columbia már csak 20 percnyire van a földet éréstől és Nevada felett halad. Lentről minden normálisnak tűnik.
14:59 – 72 km magasan a Columbia berepül Texas fölé.
15:04 – Kondenzcsíkra emlékeztető vonal jelenik meg az űrrepülőgép mögött.
15:05 – Bejelentik, hogy a Columbiával nincs sem kommunikációs-, sem radar-kapcsolat.
15:14 – A visszatérést irányító repülési igazgató, Leroy Cain bejelenti, hogy „valószínűleg elvesztették az űrrepülőgépet”. (Űrvilág)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.