600 ezer korona Petőfi rimaszombati szobrára

Rimaszombat. Egyre bizakodóbb a rimaszombati Petőfi szoborbizottság, értesüléseik szerint ugyanis Csáky Pál miniszterelnök-helyettes jóvoltából már a kormányhivatal is jóváhagyta hozzájárulását a felállításra váró Petőfi-szobor költségeihez, és ezt a tételt már beépítették az idei költségvetésbe is. A 600 ezer korona jelentős összeg a bizottság számára.

A város 100 ezer koronás hozzájárulása mellett magánszemélyek adakozásából december végéig közel 70 ezer korona gyűlt össze a szoborállításra, és a napokban több, a régióban lévő község és város is jelezte, hogy támogatni fogják a szobor felállítását. Magyarországról is folyamatosan érkeznek a szobor felállítását támogató hozzájárulások, Borsod-Abaúj-Zemplén megye önkormányzata és Felsőzsolca önkormányzata értesítette erről a bizottságot, de érkezett már támogatás Pápáról, Gödöllőről és Kazincbarcikáról is.

A „világ legszebb Petőfi-szobrának” öntőmintája Győrfi Lajos szobrászművész és Varga Imre bronzöntőmester jóvoltából már elkészült, most a karcagi öntőműhelyben folynak tovább a munkálatok. B. Kovács István a szoborbizottság nevében minden magánszemély és szervezet adományát megköszönte.

„A nyugdíjasok adományaitól a kormányhivatal által elfogadott jelentős támogatásig minden koronára szükség van ennek a pompás tervnek a megvalósításához. Bizakodók vagyunk, mert látható, fontos ez a szobor az itt élőknek. A megtisztelő figyelmet köszönve továbbra is várjuk a támogatásokat.” – nyilatkozta B. Kovács István.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?