60 éve volt a kommunista puccs

Pozsony. Az 1948-as csehszlovákiai kommunista hatalomátvétel Szlovákia Kommunista Pártja ma is demokratikus folyamatként értékeli.

Pozsony. Az 1948-as csehszlovákiai kommunista hatalomátvétel Szlovákia Kommunista Pártja ma is demokratikus folyamatként értékeli. Ezen a tényen szerintük az sem változtat, hogy a szocialista rendszert is érték torzulások főként a múlt század ötvenes és hetvenes éveiben, vagyis a koncepciós perek és az 1968 utáni normalizáció idején.

Jozef Hrdlička pártelnök szerint éppen a kommunista hatalomátvételnek köszönhetően szűnt meg Csehszlovákiában az éhség és a nyomor, a létbizonytalanság és a kizsákmányolás, javultak a munkások korábban méltatlan körülményei. Ha létezik Szlovákia történetében aranykor, akkor éppen 1948 februárja után – véli a kommunisták vezetője. „Szlovákia addig soha nem látott mértékű fejlődésen ment keresztül” – szögezte le Hrdlička.

A történésztársadalom döntő többsége szerint 1948. február 25-éhez az vezetett, hogy Edvard Beneš elnök fokozatosan egyre inkább engedett a csehszlovák és főként a szovjet kommunista vezetés nyomásának. Kénytelen volt elfogadni a kommunista miniszterek lemondását, amely a többpárti kormány tulajdonképpeni megszűnéséhez vezetett. A témával a 8. oldalon foglalkozunk. (SITA, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?