Kiút 

Most pedig mindannyian kiutat keresünk a szorult helyzetünkből. Kočner is, mi is.
Kočner egérútja a legegyszerűbben felvázolható: reális esélye nyílt rá, hogy szabadlábra kerüljön, még ha olyan kicsi is, mint mondjuk nekem a Tour de France-on. Jogerősen ugyanis még nem ítélték el – igaz, kapott 19 évet a Markíza-váltók ügyében, de a per a Legfelsőbb Bíróságon folytatódik. Ha fordulat következik be és megsemmisítik az ítéletet, az ügy visszakerül a Speciális Büntetőbíróságra. Ott aztán születhet olyan döntés, hogy Kočner szabadlábra kerül, és ha nem áll majd ott a börtön kapujában egy csapat markos rendőrlegény, hogy ismét őrizetbe vegye más bűncselekményért, akkor lehet, hogy Kočner másnap már Belizén szopogatja a bloody mary-t fél kókuszhéjból, miközben a naplementét bámulja. 
Emlékszünk még Karol Mellóra, ugye? Az, hogy ez ne így történjen, kizárólag akkor lehetséges, ha a hatóságok és a bíróságok maximálisan felkészülnek minden eshetőségre. Kočner ugyanis nem ártatlan, ezt még a bíróság sem mondta ki róla. És ha azt követeljük, hogy a hatóságok és az igazságszolgáltatás cselekedjen konzekvensen, felkészülten és kikezdhetetlenül, az nem a pálya széléről való beordibálás valamiféle tudatlan laikusoktól, hanem tudatos állampolgárok jogos követelése. Mert bár igaz, hogy nekünk mindannyiunknak tiszteletben kell tartanunk a bíróságok ítéletét, és hinnünk kell abban, hogy ez a jogállam egyik alappillére, azért valljuk be: a bizalmatlanságot az igazságszolgáltatásban nem a szél hordta össze ebben az országban. Ezzel párhuzamosan pedig nekünk is el kell rendeznünk magunkban egyet s mást. Arra az égető kérdésre, hogyan akarunk tisztességes Szlovákiát építeni, ha nincs hozzá türelmünk, és nem tudjuk belátni, hogy hiába ordítjuk hangosan a jogos fájdalmunkat, az önmagában nem elég. Mert ahogy a lángoló amazonasi őserdőn sem segít, ha a Facebookon nyomunk egy #imát, úgy az igazságot sem lehet habzó szájjal követelni – és nem tenni semmi mást. 
A habzó száj, a düh az eszköztelenek fegyvere: túl korai ítélkezéshez vezet, és minél hangosabb, annál jobban elmélyíti az emberben a tudatot, hogy nála az igazság. Pedig ez a hamis hit olyasmi, mintha fakardot ráznánk egy atomtámadásban, és azt hinnénk, hogy nyertünk. Ebbe a hibába sokan beleestek, mert a meggyőződés nagy úr, és néha elhomályosítja a látásunkat. Hibázott nagyon sok állampolgár, nagyon sok politikus, és sajnos nagyon sok újságíró is – mert annyira vágytak arra, hogy a világ végre fekete-fehér legyen szürke helyett, és lássuk végre a kontrasztokat. Ezzel azonban a probléma részeivé váltunk, nem a megoldásává. Jó lecke volt, de ideje megrázni magunkat, és továbbmenni, megtalálni a kiutat ebből – mert a másik út sajnos lámpavasakhoz vezet, nem a tisztességes Szlovákiához. És ha mást nem, ez az ítélet óta eltelt egy hét legalább ezt tudatosította sok emberben.