Pozsony. A Küzdelem Szlovákiáért, illetve a Trianoni szerződés című történelmi monográfiák szerzőjét, Marián Hronský kutatót fogadta tegnap Eduard Kukan. A külügyminiszter a szerzőnek köszönetet mondott, amiért olyan műveket alkotott, amelyek a szlovák diplomácia számára is hasznos segédkönyvekül szolgálhatnak.
Keresés
Schuster választási részvételre buzdít
Pozsony. Sarkallják a lakosságot a választásokon való részvételre – erre kérte a civilszervezeteket tegnapi Rudolf Schuster. Az államfő szerint a meggyőzés a NATO-csatlakozás évében tartandó választások előtt különösen fontos.
Mečiar élesben
Prága. Vladimír Mečiar szerint a NATO nyomást gyakorol Szlovákia lakosaira, amikor a választások előtt személye elfogadhatatlanságáról beszélnek. A HZDS elnöke ezt a Cseh Televízió Naostro (Élesben) című vitaműsorában nyilatkozta.
Čarnogurský mérleget vont
Pozsony. Két kivétellel teljesítette az igazságügyi tárca a kormányprogramot, jelentette ki Ján Čarnogurský. „Nem bővítettük a járásbíróságok hálózatát, mert kiderült, inkább kevesebb, de hatékonyabb bíróságra van szükség.
Štrougal perét ismét elnapolták
Prága. Tegnap három tanú kihallgatásával folytatódott a Lubomír Štrougal volt csehszlovák kommunista kormányfő és belügyminiszter elleni per, akit azzal vádolnak, hogy belügyminiszterként a 60-as évek közepén visszaélt hatalmával.
Nem akarunk statisztaszerepet
A decemberi megyei választás a vegyesen lakott Nagyszombati kerületben a HZDS-Smer-SOP-koalíció nagyarányú győzelmét hozta, ahol minősített többséget szereztek az MKP képviselőivel szemben. A magyarok esélyeiről Domsitz Károllyal, az MKP megyei önkormányzati képviselő-testületének vezetőjével beszélgettünk.
Féltek döntést hozni
Pozsony. Pénteken szabadlábra helyezték a Mikuláš Černákhoz közel álló, több bűncselekmény elkövetésével gyanúsított Melovec testvéreket, ugyanis a Legfelsőbb Bíróság megállapította az ügyükkel foglalkozó bíróság tétlenségét.
Csalt az adóhivatalnok
Kassa. A kerületi nyomozóhivatal befejezte a vizsgálatot a kassai járási adóhivatal volt igazgatónőjének ügyében, és javasolja Cs. Erzsébet vád alá helyezését.
Vesztegetési kísérlet
Nyitra. Vesztegetési kísérlet vádjával indítottak eljárást az ellen a három férfi ellen, akik kétezer, majd háromezer koronát ajánlottak fel a helyszínelő rendőröknek, hogy azok felejtsék el az általuk okozott közlekedési balesetet. A 22-24 éves fiatalemberek nem emlékeztek arra, ki vezetett.
Ne fénymásoljuk a kérvényt!
Rozsnyó/Komárom/Nagykapos. Tegnap Rozsnyón és Rimaszombatban is megkezdte működését a Szövetség a Közös Célokért információs iroda.