Besztercebánya. Peter Novotný kilépett a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomból. A HZDS gazdasági felelőse és besztercebányai kerületi alelnöke tegnap elmondta, így tiltakozik a néppárt alapszabályzatának megsértése ellen.
Keresés
Nem az árust, a vásárlót büntetik
Vágsellye. Akár kétezer koronára is büntethető az a gépkocsivezető, aki az országút szélén leállítja kocsiját, hogy az út menti árusoktól mezőgazdasági terményeket vásároljon. Ez elsősorban a Vágsellye és Galánta közötti I.
Igen feltört az ANO
Pozsony. Változás állt be a pártok népszerűségi listáján: Pavol Rusko pártja, az ANO megelőzte a Robert Fico nevével fémjelzett Smert.
Terroristák vonulhatnak át Szlovákián
Pozsony. A határőrségnek nincs bizonyítéka arra, hogy az Afganisztánból Szlovákiába illegálisan érkezők között lehetnek-e menekülő terroristák – nyilatkozta lapunknak egy jól értesült, a neve elhallgatását kérő forrás.
Eminem homoszexuális?
A jelek szerint Boy George tenyere nagyon viszket egy bunyóra. A Culture Club együttes homoszexuális énekese kivívhatja Eminem haragját, akiről azt állítja, hogy meleg. De nem a rapzenész az egyetlen célpont...
Boy George újabban verekedős hangulatban van.
Csehországban megalakult az új kormánykoalíció
Csehországban megalakult az új kormánykoalíció, amelynek a 200 tagú képviselőházban 101 mandátuma lesz.
Stohl vérében 1,9 ezrelék alkohol volt
Ittas járművezetés vétségének alapos gyanúja miatt a gödöllői rendőrkapitányság eljárást indított a hét végén autóbalesetet szenvedő Stohl András színész ellen.
Vita a tüntetésekről: a sejtek bosszúja
A múlt hét csütörtöki tüntetésekről és a szavazatok újraszámlálásáról folyt parázs vita a parlament keddi ülésén napirend előtt.
Volt újraszámlálás
A törvények betartása mindenkire, a polgári öntevékeny csoportok számára is kötelező, és a jobboldalnak tudomásul kell vennie, hogy vége a választási kampánynak - hangoztatta Lamperth Mónika belügyminiszter keddi napirend előtti felszólalásában, a parlamentben.
Csehszlovákia tömeggyilkosságokat titkolt
Csehszlovákia legfelsőbb vezetői a II. világháború után megpróbálták megsemmisíteni azokat a dokumentumokat, amelyek bizonyíthatták volna a szudétanémetek ellen elkövetett tömeggyilkosságokat és a németek önkényes, erőszakos kiűzésének eseteit. Ezeknek több száz szudétanémet esett áldozatul.