Párkány/Esztergom. Tegnap folytatódott a népünnepély Párkányban és Esztergomban. A tegnapelőtti hajnalig tartott, valószínűleg a tegnapi is, amolyan kisebb Simon-Júda vásári hangulat alakult ki.
A két város lakosai már birtokukba vették a Mária Valéria hidat, amelyen folyamatos a forgalom.
Keresés
Hídavatás után népünnepély hajnalig
Két és fél napig bírnánk pénzzel
Pozsony. Három napra se volna elég a szlovák védelmi tárca évi költségvetése, ha a szlovák hadsereg bombázná Afganisztánt. A vasárnap megindult támadás első napja 150 millió dollárba került.
Tehergépkocsis merényletektől tartanak
Washington/Kabul. Az FBI arra figyelmeztette a washingtoni rendőrséget, hogy teherautókba rejtett bombákra lehet számítani.
El kellene adni a hajógyárat
Pozsony. A Nemzeti Vagyonalap elnökségének legutóbbi ülésén újra terítékre került a komáromi hajógyár helyzetének kérdése. Tatjana Lesajová, a vagyonalap szóvivője közölte: a Dlhopis Rt. kezében levő hajógyárat a pénzügyminisztérium által felügyelt konszolidációs tervezet értelmében sürgősen el kellene adni.
Ján Figeľ megszakítja a gyógykezelést
Besztercebánya. Még legalább hat hétig kezeltetnie kellene magát a néhány hete megsérült külügyminisztériumi államtitkárnak, ám Ján Figeľ úgy döntött: megszakítja szanatóriumi „üdülését”, hogy személyesen részt vegyen a csatlakozási tárgyalások október 26-án esedékes újabb fordulóján. (SITA)
Zárva volt a rendelők 80 százaléka
Pozsony. Csakúgy, mint csütörtökön, a magánorvosi rendelők 80 százaléka tegnap is zárva volt. A szervezők szerint az akció sikeresnek mondható. A betegek nem tiltakoztak, és a homonnai rendelőintézet állítólagos zárva tartásáról szóló hír is kacsának bizonyult. (TASR)
Schuster tegnap tárgyalt Schröderrel
Hannover. A szlovák államfő tegnap találkozott a német szövetségi kancellárral. Rudolf Schusternek már kedden tárgyalnia kellett volna Gerhard Schröderrel, ám a kancellárnak el kellett utaznia Washingtonba. A szlovák köztársasági elnök Wolfsburgban látogatást tett a Volkswagen autógyár központjában. (SITA)
Párbeszéd? Szópárbaj
Pozsony. „Szélsőségesen hamis a politikája a szakszervezeti konföderáció vezetőségének” – bírálta emelt hangon az érdekképviseleti szervezetet Mikuláš Dzurinda a szociális partnerek tegnapi tanácskozása után.
Messze még a tagság
Brüsszel. Szlovákia jelenleg távolabb van az uniós tagságtól, mint néhány hónappal ezelőtt – nyilatkozta az EU és Szlovákia közös parlamenti bizottságának társelnöke.
Mindkettő pácban van
Pozsony/Besztercebánya. A Pénzpiaci Felügyelet előzetesen befagyasztotta a Közlekedési Biztosító tulajdonát. Erre azért volt szükség, mert a cég pénzgondokkal küszködik, s veszélybe sodorhatta volna ügyfeleit. A felügyelet megtiltotta új szerződések megkötését és a régiek hatályának meghosszabbítását is.