A New York-i terrortámadás és az afganisztáni katonai akciók következtében Közép-Ázsia a világpolitika középpontjába került. Ez érthető, hiszen a térség a terrorizmus egyik melegágyának tekinthető és a hadműveletek is ott zajlanak. Feltétlenül meg kell azonban jegyezni, hogy a verseny a régió feletti befolyásért már körülbelül tíz éve zajlik.
Keresés
SPORTHĺRADÓ
- Mindhárom mérkőzésen vendéggyőzelem született az észak-amerikai profi jégkorongliga legutóbbi játéknapján: New York Rangers-San Jose Sharks 1:5, St. Louis Blues-Calgary Flames 2:3, Edmonton Oilers–Nashville Predators 2:4.
HOKI EXTRALIGA
Pozsony. Tegnap rendezték a jégkorong Boss Extraliga 17. fordulójának mérkőzésiet. A Slovan csak nehezen tudta legyőzni a trencséni katonákat, a kassaiak hosszabbítás után nyertek a bajnok ellen. Érdekes, hogy Martinban túlórázás után sem született gól.
Kevesebb néző, drágább belépők
London. A jövő évi Forma-1-es Brit Nagydíj szervezői úgy szeretnék elkerülni az elmúlt évekhez hasonló közlekedési káoszt, hogy naponta legalább 30 ezer nézővel kevesebbet engednek be a lelátókra.
Marad az eredmény
Zürich. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) helybenhagyta a Bahrein–Irán világbajnoki selejtező 3:1-es végeredményét, ami azt jelenti, hogy a vendégek csoportjukban a második helyen végeztek, s így pótselejtezőt játszanak az Egyesült Arab Emírségek csapatával.
Simonsen az új kapitány
Luxembourg. November elsejétől a dán Allan Simonsen lesz a luxemburgi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Kiürítették a bázeli csarnokot
Bázel. Másfél órára lezárták a bázeli, egymillió dollár összdíjazású férfi tenisztornának otthont adó csarnokot, miután egy gyanús csomagot találtak az épületben. A tárgyat elemzésre az állami laboratóriumba küldték.
Rafter: Hewitt hamarosan világelső lesz
Melbourne. Patrick Rafter szerint honfitársa, Lleyton Hewitt rövidesen átveszi a vezető szerepet a tenisz világában, s évekig nem lesz majd vetélytársa.
Klicsko Bothával vagy Izonnal mérkőzik
Hamburg. A dél-afrikai Francois Botha vagy a nigériai David Izon lesz Vlagyimir Klicsko ellenfele a Boksz Világszervezet (WBO) nehézsúlyú világbajnoki döntőjében.
Elkezdődött Christoph Daum pere
Koblenz. Tegnap óriási érdeklődés mellett elkezdődött a kábítószer-kereskedelemmel és -birtoklással vádolt Christoph Daum labdarúgóedző pere. A koblenzi bíróság 19 tárgyalási napot tervez, és várhatóan 2002. február 26-án hirdet ítéletet.