Fülek/Rimaszombat. A Katedra Alapítvány rendezésében Füleken és Rimaszombatban folytatódott az „Ismerd és védd!” pályázat keretén belül a szlovákiai védett növényekről rendezett első környezetvédelmi verseny regionális döntősorozata.
Keresés
PÁLYÁZATI FELHĺVÁS
Az Észak-Magyarországon lévő salgótarjáni J. L.
Ömlesztve kaphatnak jót s jól
A Szupersztár időtálló remekmű. Nem koptatták el az évtizedek, így nagyot bukni sem lehet vele, a nép imádja, én például ma is szinte fejből tudom az eredeti szöveget, és nem vagyok egyedül.
Repülőbomba a vasútvonalon
Moszkva. Mintegy másfél órát állt a vonatforgalom a transzszibériai vasútvonal kelet-szibériai szakaszán, mert repülőbombát találtak a sínek mellett. A tűzszerészek megállapították, nem volt robbanótöltet a bombában. A hatóságok nyomozást indítottak annak kiderítésére, hogyan került a bomba a vasút közelébe. (MTI)
Robbanás egy acélműben
London. Két halálos áldozatot és tizenhárom sérültet követelt a brit Corus acélipari vállalat dél-walesi gyárának egyik olvasztókemencéjében csütörtök este történt robbanás és a következtében keletkezett hatalmas tűz. A mentők tizenhárom sérültet szállítottak kórházba, ötnek az állapota életveszélyes.
Tizenöt évet kaphat a támadó
Riga. Akár tizenöt év börtönbüntetésre is ítélhetik azt a fiatal lett lányt, aki vörös szegfűvel fejbe csapta a rigai látogatáson lévő Károly brit trónörököst. A lány az afganisztáni brit katonai jelenlét és Lettország tervezett NATO-csatlakozása ellen tiltakozott. (MTI)
Lemondott Várhegyi Attila
Budapest. Lemondott tisztségéről Várhegyi Attila, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára. A politikus azután döntött így, hogy az ellene és kilenc társa ellen folyó büntetőperben egy bíróság első fokon bűnösnek találta őt hanyag kezelés vétségében.
A bojkott egy lépés hátra
Belgrád. A koszovói szerbek választási bojkottja érthetetlen és helyrehozhatatlan hiba lenne – véli Nebojsza Csovics, a jugoszláv és a szerb kormány koszovói politikáját végrehajtó koordinációs központ vezetője. Csovics szerint van garancia arra, hogy a koszovói albánok egyoldalúan nem kiálthatják ki a tartomány függetlenségét. (MTI)
Eladják a Népszabadságot
Budapest. Sem megerősíteni sem cáfolni nem kívánta a Magyar Hírlap lapigazgatója az Index értesülését, miszerint a politikai napilap tulajdonosa, a svájci Ringier venné meg a Népszabadságot. A legnagyobb politikai napilapot kiadó cégben a Bertelsmann érdekeltségébe tartozó Gruner und Jahr kiadóvállalat 67,6 százalékot birtokol. (i)
Banovicsék Hágában
Belgrád. Ha nincs se rendelet, se törvény, akkor a hágai Nemzetközi Törvényszék alapszabályát kell alkalmazni – így reagált Zoran Zsivkovics jugoszláv belügyminiszter arra, hogy a szerb hatóságok előző nap kiadták Hágának a háborús bűncselekmények elkövetésével vádolt Nenad és Predrag Banovicsot.