Róma. Fabio Capello, az AS Roma vezetőedzője szerint a spanyol Raúl a legméltóbb az Aranylabdára.– A Real Madrid csatára idén zseniálisan játszott – mondta. Nagyon sokat köszönhet neki a gárda. A második helyen Beckhamet emelném ki, az utóbbi időben sokat nőtt a szememben.
Keresés
35 ezer néző a brazil válogatott edzésén
Sao Luis. Több mint 35 ezer néző volt kíváncsi a brazil labdarúgó-válogatott utolsó edzésére a Venezuela elleni sorsdöntő vb-selejtező előtt. A találkozóra – közép-európai idő szerint ma hajnalban játszották – a 75 ezer néző befogadására alkalmas Sao Luis-i Castelao-stadionban került sor.
Kabajeva és Csascsina doppingolt
Moszkva. Alina Kabajeva és Irina Csascsina volt az a két ritmikus gimnasztikázó, akinek szervezetében doppingszert találtak az augusztusi, brisbane-i Jóakarat Játékokon. Ezt Irina Viner orosz szövetségi kapitány jelentette be, aki ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a lebukott versenyzők csalás áldozatai.
Diego Maradona edzői diplomát kap
Buenos Aires. Az argentin futball-legendának ehhez nem kell elvégeznie semmilyen iskolát. – Megkérdezték tőlem, hogyan lehetséges ez? Azt válaszoltam, úgy, hogy Maradonának hívják – mondta Victorio Cocco, az Argentin Labdarúgó Szövetség szakmai bizottságának elnöke.
A NIKÉ 46. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA
CSÜTÖRTÖK, NOVEMBER 15.
Svájci hokiliga: 302. Villach–Linz 1,25-5,2-6,5-1,1-2,9.
Labdarúgó vb-pótselejtező (visszavágó): 332. Irán–ĺrország 2,4-3,0-2,7-1,3-1,35.
Angol II. futball-liga: 354. Stockport–Norwich 32-3,0-2,1-1,5-1,3.
ĺr labdarúgóliga: 355. Dundalk– Longford Town 2,0-3,0-3,35-1,25-1,55.
JÉGKORONG NHL
Washington. Rendkívül eredményesek voltak a szlovák hokisok a kanadai–amerikai bajnokság legutóbbi kilenc mérkőzésén. Marián Hossa (Ottawa) két gólt ütött és átadásaiból született még három találat a Washington elleni mecs-csen, játékostársa, Zdeno Chára nem verekedéssel, hanem két gólpasszal vétette magát észre.
Jutalombringa a sportághonosítóknak
Kilencvennyolcban a véletlenek összjátéka folytán kezdődött Gútán a művészi teremkerékpározás, amelynek jelentős hagyománya volt az egykori Csehszlovákia Morva folyótól nyugatra fekvő részében. A kettéválás után Szlovákiában senki sem űzte, jelenleg is csak Gútán vannak hódolói.
Lleyton Hewitt nyerte a rangadót
Sydney. A John Newcombe-csoport 2 mérkőzésével folytatódott Sydneyben a férfi teniszezők 3,7 millió dollár összdíjazású Mesterek Kupája. A nyitányon az első forduló két győztese találkozott, s Lleyton Hewitt 1 óra 32 perc alatt legyőzte Andre Agassit.
Bemutatkozik az új edző
Pozsony. Ma Vágsellyén megkezdődik a női kézilabda Szlovák Kupa, amelyen Csehország, Litvánia, Horvátország és Szlovákia vesz részt. Eredetileg a macedónok is indultak volna, azonban az utolsó pillanatban lemondták a részvételt.
Dupla prémium
Budapest. Rácz Gábor, a Vasas labdarúgócsapatát működtető kft. új többségi tulajdonosának, a Dach Holding építőipari cégnek az elnöke bemutatkozó sajtótájékoztatóján kijelentette: a játékosokkal korábban rossz szerződéseket kötöttek, mert fizetésük 75 százalékát teljesítménytől függetlenül megkapják.