Mihályfa. Karácsonyt idéző hangulat uralkodott tegnap a Motorest Kolónia vendéglőben, ahol néhány környékbeli vállalkozó gyermekotthonok lakóinak adott át karácsonyi ajándékokat.
Keresés
Magyar Művészetért Díj
Dunaszerdahely. A városháza nagytermében tegnap tizenkilenc neves hazai magyar közéleti személyiség, író, művész és publicista a szlovákiai magyarság érdekében végzett munkájának elismeréseképpen eredeti herendi csészekészletet és díszalbumot vehetett át.
Javíthatják a színház állagát
Komárom. Tegnap munkalátogatáson járt a városban Csáky Pál kormányalelnök, aki Keszegh Margittal, a járási hivatal vezetőjével és Kis Péntek Józseffel, a Jókai Színház igazgatójával találkozott.
Botrány a hajógyárban
Komárom. Kellemetlen meglepetésben volt része tegnap reggel a komáromi hajógyár mintegy ötven alkalmazottjának, akik a hármas adminisztratív épületben dolgoznak.
Két újabb holttestet találtak a Kurszkon
Két újabb holttestre bukkantak a tavaly szerencsétlenül járt Kurszk orosz atom-tengeralattjáróban. Vlagyimir Mulov, az orosz katonai ügyészség illetékesének szerdai közlése szerint ezzel immár 85-re emelkedett a kiemelt holttestek száma, és ezek közül 77-et azonosítottak is.
A Gotthardt-alagutat megnyitják, a Montblanc-alagút megnyitása vár
Két hónappal a svájci Gotthardt-alagútban bekövetkezett katasztrófa után, pénteken újra megnyitják az átjárót a járműforgalom előtt. A 17 kilométeres alagútban szombattól a nehéz járművek is közlekedhetnek, de legalább 150 méteres követési távolsággal.
Tragikus baleset érte Kazancev tábornokot
Egyértelműen bebizonyosodott, hogy tragikus baleset érte Vlagyimir Kazancev vezérőrnagyot, a koszovói orosz békefenntartó kontingens volt parancsnokát, aki hétfőn kizuhant 8. emeleti moszkvai lakásából és azonnal szörnyethalt.
Gyanús fehér port tartalmazó levél érkezett az amerikai külügyminisztériumba
Gyanús fehér port tartalmazó levél érkezett hétfőn az amerikai külügyminisztériumba. Richard Armitage külügyminiszter-helyettesnek volt címezve, s Armitage irodájának egyik munkatársa bontotta fel.
Már a halottak között is keresik bin Ladent
Amerikai és brit katonák már a halottak között is keresik a kelet-afganisztáni Tora Bora körzet hegyeiben az al-Kaida terrorszervezet vezetőit, köztük a legfőbbet, Oszama bin Ladent.
Megöltek egy brit békefenntartót Koszovóban
Koszovóban hétfő este halálra sebeztek egy brit békefenntartót.A koszovói nemzetközi békeerő (KFOR) katonája egy Pristina központjában épülő ortodox templomnál őrködött. Nyilvánvalóan rálőttek, és belehalt sebeibe.