Pozsony. Január első hetében hirdetik ki a versenypályázatot a komáromi hajógyár magánosítására – hozta meg döntését a Dlhopis értékpapír-kereskedő százszázalékos tulajdonosa, a Nemzeti Vagyonalap.
Keresés
Nem tetszik az új forma
Pozsony. A szakszervezetek elutasítják a kormány törvényjavaslatát az új egészségbiztosítási rendszerről. Ezt Peter Gajdoš alelnök jelentette be a tegnapi háromoldalú egyeztetésen. A jogszabály bevezetné a kiegészítő, illetve a családi egészségbiztosítást, valamin t egészségbiztosítási pénztárak létesülnének.
Fehér megyei alelnök
Nyitra/Besztercebánya. A nyitrai megyei képviselő-testület tegnapi első ülésén Fehér Miklós (MKP) honatyát választották meg alelnökké. A képviselők 45 ezer koronás illetményt hagytak jóvá az újdonsült alelnöknek, akinek a testület a fizetés felét kitevő jutalmat is megszavazhat.
Trebuľa két Rudolfja
Kassa. Mára nyílt politikai csatározássá fajult a kassai erdők ügye. A kormány szerdán úgy döntött, nem veszi meg a várostól azt a 14 hektárnyi gazdasági erdőt, amelyet a valódi érték egyharmadáért, 980 millióért kínáltak fel neki.
Hétezer tálib fogságban
Folyamatosan hallgatják ki azt a több mint hétezer tálib és al-Kaidás rabot, akiket az afganisztáni harcok során fogtak el. Omár molla és Oszama bin Laden hollétéről azonban még nincs információ.
Már nem bűncselekmény Romániában a homoszexualitás
Romániában hatályon kívül helyezték a büntető törvénykönyv azon részét, mely alapján bűncselekménynek számított a homoszexualitás gyakorlása. A törvény eltörlése után nem sokkal meg is nyílt az első meleg szórakozóhely.
Az Oscar-díj megöli az írókat
A British Medical Journalben megjelent tanulmány szerint az Oscar-díjas forgatókönyvírók hamarabb halnak meg, mint azok, akiket a díjra felterjesztettek, ám végül nem kapták meg a kitüntetést.
A kutatók 850 Oscar-díjra jelölt forgatókönyvíró életét tanulmányozták.
Lezuhant repülő Németországban
Egy Cessna 560-as kisrepülőgép lezuhant csütörtök este a zürichi repülőtéren, közvetlenül a felszállás után. Mindkét pilótája életét vesztette, de utasok éppen nem voltak rajta.
Még mindig nem jelentkezett a milliárdos lottónyertes
Még mindig nem jelentkezett az a játékos, aki minden idők legnagyobb lottónyereményét vihetné haza. Az 1 milliárd 152 millió forint tulajdonosát már egy hónapja hiába várják a Szerencsejáték Rt-nél. Ha a lottóhúzás után 90 nappal sem kerül elő, azaz 2002.
Ma is köztünk él a földi élőlények közös őse
Talán meglepőnek tűnik, de az összes Földön élő állat közös őse még mai is itt él közöttünk. Amerikai tudósok olyan kulcsfontosságú genetikai jellegzetességet találtak az átlátszó, ostoros Choanoflagellates egysejtűekben, amely a korábbi feltételezésük szerint csak az állatokban mutatható ki.