Bártfa. A bártfai gyógyfürdő tavalyi forgalma 276 millió korona volt, ami 6 millióval több, mint egy évvel korábban. A megnövekedett forgalom döntően annak köszönhető, hogy a korábbinál több vendég érkezett Izraelből, Németországból, Csehországból és Lengyelországból.
Keresés
Ipari termékek árának változása
Pozsony. Az ipari termékek ára 2001 decemberében novemberhez viszonyítva 0,1 százalékkal nőttek. Ha 2000 decemberéhez viszonyítjuk az árak alakulását, akkor egy év alatt átlagosan 3,4 százalékos drágulást kapunk eredményül. Ezen belül a villamos energia, a földgáz és a melegvíz átlagosan 17,5 százalékkal emelkedett. (SITA)
Gyengül az Unió pénze
Hága/London. Hollandiában hétfőtől az európai közös pénz, az euró az egyedüli érvényes fizetőeszköz.
Kezdődik az átvilágítás
Pozsony. A 2,5 milliárd korona alaptőkéjű Szlovák Hajózási és Kikötővállalat (SPaP) előzetes eredményei szerint tavaly a cég 1,538 milliárd korona bevétel és 1,511 milliárd korona kiadás mellett 27,2 millió korona nyereséget ért el.
Tíz érdeklődőről tudnak
Pozsony. A J and T pénzügyi csoport tegnap jelezte, ma megteszi ajánlatát a privatizáció előtt álló Postabankra. A pénzintézet 55,16 százalékát a Slovenská konsolidačná (SKo) szeretné értékesíteni, vele együtt az Istrokapitál szintén eladná 34,25 százalékos részvénycsomagját.
Lényeges az SPP magánosítása
Pozsony. A Szlovák Gáz-művek privatizációjának leállítása kapcsán valóban Szlovákia jövője forog kockán, ám nem abban az értelemben, ahogyan ezt a Demokratikus Baloldal Pártja (SDĽ) kívánja tálalni.
ORVOSMETEOROLÓGIA
Ma az időjárásra érzékenyek enyhe rosszullétet érezhetnek. Főleg a mozgásszervi betegségekben szenvedőket érinti érzékenyen a változékony időjárás, ők reumára panaszkodhatnak. Megnövekszik a fejfájás, az ekcémás bőrbetegség veszélye. A pszichikailag gyengébbek depresszióban szenvedhetnek.
ELŐREJELZÉS
A mai nap folyamán általában derült, napos idő várható. A magasabban fekvő területeken számolhatunk csak helyenként futó záporral. A legmagasabb nappali hőmérséklet továbbra is 7-13 fok körül, a hegyvidékeken 6 fok lesz. Az éjszaka folyamán marad a kellemes idő, a hőmérő higanyszála csak 5-8 fokig süllyed.
Az első hőmérők a 17. századból valók
Daniel Gabriel Fahrenheit (1686-1736) danzigi születésű, de Hollandiában letelepedett kereskedőnek és természetbúvárnak támadt az a gondolata, hogy a hőmérsékleti skála kezdőpontjának egy különleges keverék: a víz-jég-szalmiáksó eutektikum olvadáspontját kell választani. Ez -17,778 C foknak felel meg.
Régen nem volt fontos a hőmérséklet
A 17. századig jóformán senki nem tartotta fontosnak, hogy mérni kellene a hőmérsékletet. Beérték annyival, hogy a jég hideg, a frissen fejt tej langyos vagy testmeleg, a kemence, a forrásban lévő víz vagy a gyertya lángja viszont forró. Hosszú időn át még az időjárás alakulása sem jelentett kellő motivációt.