Pozsony. Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a szlovák rendőrök együttműködnek az autótolvajokkal. A Kurier oszták napilap hozott nyilvánosságra egy esetet, amikor egy autó visszavásárlásánál szlovák rendőrök segítkeztek, ám az eddigi vizsgálat során a károsult nem tudta megmondani, milyen egyenruhát viseltek. (TASR)
Keresés
Már nem módosul a választási törvény
Pozsony. Politikai és etikai szempontból nem helyesli Csáky Pál miniszterelnök-helyettes a választási törvény módosítását nyolc hónappal a parlamenti választások előtt. A civil szervezetek tegnap erről is tárgyaltak Csákyval.
Kihelyezett képzés
Budapest. Határon túli kihelyezett képzéseket támogat a magyar Oktatási Minisztérium, a révkomáromi és királyhelmeci programokat működtető alapítványok idén 240 millió forinthoz jutnak; az erről szóló szerződéseket Pálinkás József írta alá tegnap az érintett szervezetek képviselőivel.
Heten az SPP-ért
Pozsony. A gázművek (SPP) 49%-os részvénycsomagjának megvételére február 28-ig tehetik meg ajánlataikat a befektetők– nyilatkozta Ivan Mikloš miniszterelnök-helyettes a privatizációs bizottság tegnapi ülése után.
Pénteken végeredmény?
Pozsony. A Nemzeti Vagyonalap (FNM) hétfőn megismerkedett a komáromi hajógyárra adott öt ajánlattal.
Harcot hirdetnek a feketemunka ellen
Pozsony. Pavol Prokopovič (SDKÚ) parlamenti képviselő szerint mintegy 100-150 ezerre tehető azok száma, akik munkanélküli-segélyt kapnak, ám mellette dolgoznak.
„Halálkereszteződés”marad?
Tavaly néhány rendkívül súlyos közlekedési baleset történt a Dunaszerdahelyi járásban. Sokan emlékeznek a várost elkerülő főúton lejátszódó tragédiára, amikor négyen vesztették életüket egy Škodában. A gépkocsivezető nem adott előnyt a főúton nagy sebességgel közeledő Audinak.
Minden marad a régiben
Vágsellye. A Vágsellyei járásban április elsejétől megszűnik a tűzoltótestület járási igazgatósága – tudtuk meg Jozef Oriheltől, a járási hivatal tűzvédelmi osztályának vezetőjétől. A vágsellyei tűzoltók a nyitrai járási igazgatóság parancsnoksága alá tartoznak majd.
Tisztázatlan pénzügyek
Mihályi/Bodrogszerdahely. Az önkormányzatokhoz került hatáskörök gyakorlása nem kis gondot jelent a települések vezetőinek. Egyrészt kevés idő állt az önkormányzatok rendelkezésére, másrészt nem tisztázott a hatáskörök gyakorlásával járó kiadások finanszírozása.
Fegyveres ékszerrablás
Szepsi. Két ismeretlen hétfőn kirabolta a város egyik ékszerboltját. A Fő utcán található Karneol boltból több mint hétszázezer korona értékű aranyékszert és kristályt, valamint 25 ezer korona készpénzt zsákmányoltak. Az egyik tettes fegyvert szegezett az eladónőre, s a napi bevétel átadására kényszerítette.