Szlovákia volt az utolsó posztkommunista európai állam, ahol nem létezett az emberjogi biztos hivatala. A szlovák parlament tavaly december 4-én fogadta el az ombudsmantörvényt, mely idén január 1-jén lépett hatályba, március 19-én pedig – második nekifutásra – a honatyák megválasztották Szlovákia első emberjogi biztosát.
Keresés
Ötezer korona Fico cipőjéért
Pozsony. Majdnem ötezer koronáért talált gazdára egy internetes árverésen Robert Fico hírhedt 11-es cipője, amelyet óriásplakátokról ismert meg az ország. A cipőről Mikuláš Dzurinda kormányfő derítette ki, hogy nem szlovák gyártmány, ahogy azt a Smer elnöke hirdette, hanem portugál behozatal. A www.onetwosold.
50 dollár nélkül jöttek
Párkány. Tegnaptól a külföldi állampolgárok csak 50dollárnak megfelelő készpénz felmutatása után léphetnek be Szlovákiába. A hírt a legtöbb utas csupán rossz áprilisi tréfának vélte, s általában nem is volt náluk ennyi pénz. A párkányi határállomáson várakozók nagy része egyáltalán nem tudott a friss rendelkezésről.
Nádszegen ellopták a halottasház tetejét
Nádszeg. Nagypéntekről nagyszombatra virradó éjszaka tolvajok jártak a helyi temetőben és leszerelték a halottasház alumínium fedőlemezeit.
Öt méter hosszú, nyolcvan centi széles lemezekről van szó, amelyeket úgyszólván szakszerűen, aprólékos munkával szereltek le. Csak négy tábla maradt a helyén.
Hollandiában törvényes az eutanázia
Amszterdam. Hollandiában tegnap hatályba lépett az a törvény, amely a világon először teszi lehetővé az eutanázia szigorú feltételekhez kötött alkalmazását.
Kínai gyereket keresztelt a pápa
Róma. II. János Pál nagyszombat éjszakáján személyesen celebrálta a Húsvét vigíliájának szertartását a Szent Péter-bazilikában, fegyelmezetten küzdve térdfájdalmaival egy számára alacsonyan kialakított oltáron.
Locsolók és rendőrök
Pozsony/Rimaszombat. Húsvétkor a szokásosnál is éberebbek voltak a közlekedési rendőrök. Nem is csoda, hiszen az ünnepek alatt többen nyúlnak a pohárhoz, majd a volánhoz. A Rimaszombati járásban ezúttal nemcsak a főútvonalakon, hanem a mellékutakon is előfordult ellenőrzés.
Háborús helyzet
Jeruzsálem. Nem enyhül a tomboló erőszak Izraelben. Szombaton az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyöntetűen felszólította Izraelt, hogy vonuljon ki a megszállt övezetekből, erre azonban mindaddig nem hajlandó, amíg garanciát nem lát, hogy nem éri több öngyilkos merénylet az országot. A hétvégén 17-en haltak meg merényletben.
A női szemlélet a só a humor tésztájában
Az egyetlen nő a humor nagyágyúi között. Talán soha nem beszéltek róla anynyit, mint mostanában. Egy Heti hetesben elhangzott mondat miatt Grespik László feljelentette, sőt, általános megdöbbenésre pert nyert ellene (is). Ám Hernádi Judit mindig szól, és szólni fog, ha koszos az ablak.
Új Prága–Pozsony repülőjárat
Pozsony. A SkyEurope légitársaság április 29-étől új rendszeres repülőjáratot indít Prága és Pozsony között. A 30 férőhelyes Embraer 120-asok naponta kétszer teszik meg a két főváros közti távot. A repülőjegy mindössze 990 koronába kerül majd. (ú)