A betegség az emberekre is veszélyes lehet. A madárinfluenza az ország déli részén ütötte fel a fejét.
Keresés
Náci köszöntés miatt megbüntették a Barcelonát
Náci köszöntés miatt nem vásárolhatnak belépőket az FC Barcelona labdarúgócsapatának drukkerei a gárda következő idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésére.
Két óra leforgása alatt öt nőt bántalmazott a nyílt utcán egy 35 éves férfi
Mindenféle előzmény nélkül ütötte-verte a járókelő nőket.
Svájcban jártunk, részecskegyorsítót láttunk
A komáromi Selye János Gimnázium fizika iránt érdeklődő diákjainak egy 45 fős csoportja Svájcban járt tanulmányúton, hogy a fizikai kutatás legmodernebb ágaival ismerkedhessen meg. Diákjaink az ott szerzett tapasztalataikat írják le az alábbi élménybeszámolóban.
Spanyol tánc a fókuszban: ismét mozgásba lendül a főváros
Válogatás kortárs spanyol táncművészeti produkciókból, táncos sci-fi és gyerekeknek szóló interaktív előadások. Mindezeket a 28. Pozsony mozgásban (Bratislava v pohybe) nemzetközi táncfesztivál kínálja majd, amely a jövő héten indul.
Összehasonlították a fizetéseket az egész országból – mennyit keresnek a kollégáid?
A szlovák munkaerőpiacon jelenleg jóval több állásajánlat van, mint jelentkező, és az emberek 75%-a viszonylag könnyen és gyorsan talál új állást. Mutatjuk, milyenek a fizetések!
Pozsony vált a legunalmasabb fővárossá
A turisták hiányolják a programokat és az attrakciókat.
Az emberek közötti megértés és a kultúrák közötti párbeszéd fontosságát hangsúlyozta Ferenc pápa Brüsszelben
A különböző emberek és közösségek közötti békés együttélést és Belgium ennek megvalósítására tett kísérletét méltatta Ferenc pápa pénteken Brüsszelben, ahol Fülöp belga király és Matild királyné fogadta audiencián az egyházfőt.
Mutatjuk, mikor nyit ki újra az árvíz után a pozsonyi állatkert
A múlt heti árvíz a pozsonyi állatkertet is elérte.
Premier League – Szoboszlaiék a sereghajtóhoz látogatnak
Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool a sereghajtó Wolverhampton Wanderes otthonában lép pályára szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában.