Bukarest. A román hatóságoknak példát kellene venniük a budapesti hatóságoknak a romániai magyar közösség iránti érdeklődéséről – jelentette ki Ion Iliescu román államfő Temesváron.
Keresés
Megnyílt a püspöki szinódus
Róma. A harmadik évezred püspökének el kell szakadnia a földi javak élvezetétol, szegénységben kell szolgálnia az evangéliumot, mert csak így válhat hitelessé a világ szemében, amikor a rászorulókat veszi védelmébe, és felemeli szavát a fogyasztásközpontúság ellen – mondta tegnap II.
Izrael 48 órát adott Jasszer Arafatnak
Az izraeli biztonsági kabinet 48 órát adott a palesztin elnöknek, hogy helyreállítsa a törékeny tűzszünetet a palesztin igazgatású területeken.
Keresettek a terrorizmusról szóló könyvek
London. Nagy-Britanniában is megugrott az igény azok iránt a könyvek iránt, melyek az iszlámmal, Afganisztánnal, és Oszama bin Ladennel foglalkoznak – írja a BBC. A nyilvánosság a könyvekhez fordult, hogy jobban megértse az Amerikát ért terrortámadást.
Arabot figyelnek Spanyolországban
Madrid. Spanyolországban több mint kétszáz arab terrorista van állandó rendőrségi megfigyelés alatt – közölte egy spanyol lap. „Alvó sejtek” tagjairól van szó, akiknek a legtöbbje egészen addig teljesen normális körülmények közt él, amíg szervezetük parancsára ki nem választják bevetésre.
Blair látta a bizonyítékokat
London. Tony Blair brit kormányfő tegnap kijelentette: ő maga látta a cáfolhatatlan bizonyítékokat, amelyek egyértelművé teszik, hogy Oszama bin Ladennek köze volt a szeptember 11-i merényletekhez, azonban ezek a bizonyítékok nem hozhatók nyilvánosságra, mivel „hírszerzési és egyéb érzékeny forrásokból” származnak. (MTI)
Kormányba a tálibokkal?
Kabul. A tálibok szerepet kaphatnának a leendő afgán kormánykoalícióban – jelentette ki tegnap Mohammed Zahir Sah, a száműzetésben élő afgán exkirály az amerikai kongresszus tagjaival folytatott beszélgetésében. – idézte Curt Weldon republikánus képviselő.
Megjött az első segély
Pesavar. Afganisztán területére érkezett tegnap az első segélykonvoj a szeptember 11-i amerikai terrortámadás óta.
A nemzetközi segélyszervezetek a New York-i és washingtoni támadásokat követő napon függesztették fel a segélyszállítmányokat.
Amerika nem akar tárgyalni Oszama bin Laden sorsáról
Washington. Az Egyesült Államok nem hajlandó tárgyalni az Afganisztán nagy részét kormányzó tálibokkal Oszama bin Laden sorsáról, és olyan bizonyítékokat sem kíván átadni a táliboknak, amelyek alátámasztják az Afganisztánban bújkáló szaúdi férfi terrorista cselekményekkel kapcsolatos bunösségét – ismertette a Fehér Ház álláspontját tegnap a CNN hírtelevízió.