Madrid. A tálibok kiárusítják ópiumkészleteiket az afgán–pakisztáni határon, mivel sürgősen szükségük van nagyobb pénzösszegekre a közelgő háború költségeinek fedezésére – adta hírül tegnap a La Razón című lap.
Keresés
A spanyolok a katonai akció mellett
Madrid. A spanyolok 78 százaléka támogatja, hogy országuk részt vegyen a terrorizmus ellen szerveződő nemzetközi koalícióban, és 66 százalék küldene katonákat az esetleges katonai akcióba.
A Hezbollah szerint csak ürügy
Bejrút. A Hezbollah síita fundamentalista szervezet főtitkára szerint az Egyesült Államok által meghirdetett terrorizmus elleni harc csak ürügy arra, hogy világszerte megerősítse katonai támaszpontjait és flottáját.
Megvédik bin Laden rokonait
Rijád. Szaúd-Arábia meg fogja oltalmazni a terrorizmussal gyanúsított Oszama bin Laden családját a királyság más állampolgáraihoz hasonlóan – áll Najef bin Abdel-Aziz herceg, szaúdi belügyminiszter tegnapi nyilatkozatában.
Irak mindenre felkészült
Bagdad. Az Arab Liga főtitkára tegnap arra figyelmeztetett, hogy egy arab ország elleni támadás gyengítené a nemzetközi terroristaellens szövetséget. Amr Musza azután fogalmazta meg intelmét, hogy kiderült: az USA nem zárta ki az Irak elleni légicsapást.
Megnyíló titkos akták
London. Precedens értékű döntést hozott a londoni központi bíróság: határozatában kimondta, hogy a brit hírszerzésnek, az MI5-nek meg kell nyitnia szigorúan bizalmas aktáit.
Győztesek dilemmái
Varsó. A lengyelországi parlamenti választások győztese, a Baloldali Demokratikus Szövetség– Munka Uniója (SLD–UP) koalíciója és a többi parlamenti párt közötti konzultációk első fordulójának végeztével az derült ki, hogy egyik pártnak sincs nagyon ínyére kormánykoalícióra lépni a baloldallal.
Pakisztánt vádolják
Szrinagar. Újabb hét, súlyosan összeégett halottat találtak a romok között a rendőrök és a tűzoltók tegnap Szrinagarban, az indiai Kasmír állam nyári fővárosában, egy nappal a helyi törvényhozás ellen elkövetett öngyilkos merénylet után.
Bagdad is csatlakozott
New York.
Szaúd-Arábia – kettős nyomás terhe alatt
Szultan bin Abdel-Aziz szaúdi védelmi miniszternek az a hétfői nyilatkozata, hogy országa nem engedi át repülőtereit az Afganisztán elleni esetleges amerikai bombatámadásokhoz, ismét felhívta a figyelmet a sivatagi királyság kényes helyzetére.