Berlin. A két évvel ezelőttinél is több szavazatot kapott pártelnöki posztján történt megerősítésekor a német szocdemek vezetője az SPD kongresszusán. Gerhard Schrödert a küldöttek 88,6 százaléka kívánta ismét a párt élén látni.
Keresés
EU–libanoni együttműködés
Bejrút. Két héten belül aláírhatják azt a megállapodást, amely más Földközi-tenger menti országokhoz hasonlóan sajátos társult viszonyt létesít Libanon és az Európai Unió között, kiterjesztve a politikai és a kereskedelmi kapcsolatokat egyaránt.
Ötezer tonna veszélyes fegyver
Szöul. Kim Dong Sin dél-koreai védelmi miniszter szerint Észak-Korea ötezer tonnányi biológiai és vegyi fegyverrel is rendelkezhet. A szöuli parlamentben kijelentette: Phenjan hat különböző helyen tárolja ezeket a tömegpusztító fegyvereket.
ĺtélet: új küldöttgyűlés
Budapest. Megsemmisítette a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) múlt évi májusi küldöttközgyűlésén hozott valamennyi határozatot hétfői, elsőfokú ítéletében a Fővárosi Bíróság a Legfőbb Ügyészség (LÜ) kontra MVSZ perben; a bíróság egyúttal arra kötelezte a szervezetet, hogy 2002-ben új küldöttgyűlést hívjon össze.
A Vezér károsultjai
Moszkva. Permben tegnap megkezdődött az első bírósági per, amelyet Kim Dzsong Il észak-koreai vezető augusztusi látogatásának károsultjai indítottak. Az otthon „Kedves Vezérnek” nevezett Kim fél a repüléstől, ezért páncélvonatával járta be egész Oroszországot.
Egyezség Gibraltárról
Barcelona. Egy átfogó gibraltári megállapodás jövő nyárig történő kidolgozásában egyezett meg tegnap Barcelonában Josep Piqué spanyol és Jack Straw brit külügyminiszter.
Megvan a fekete doboz
Moszkva. A mentőalakulatok eddig tíz holttestet találtak annak az Il–18-as magánrepülőgépnek a roncsai között, amely hétfőn késő este zuhant le a Moszkva környéki Tver városának közelében. Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának munkatársai tegnap reggelre megtalálták a gép mindhárom fekete dobozát.
Klézsén betiltották a magyarórákat
Bukarest. A román közegészségügyi hatóságok átmeneti időre betiltották a moldvai Klézse településen a magyar nyelv magánjellegű tanítását.
Szakadárok a harc folytatásáról
Belgrád. Egy új albán szakadár szervezet a fegyveres harc újrakezdését hirdette meg Szerbia déli részén, hogy a területet Koszovóhoz csatolják.
Arafatnak többet kellene tennie
Jeruzsálem/Gáza/New York. Mind izraeli, mind palesztin részről üdvözölték Colin Powell amerikai külügyminiszter hétfő esti beszédét a közel-keleti térséggel kapcsolatos amerikai politikáról.