Pozsony. A német Allianz csupán a Szlovák Biztosító március 11-i rendkívüli részvényesi közgyűlésén veszi át ténylegesen a tulajdonjogokat – közölte Lucia Bombošová, a biztosító szóvivője. A közgyűlésen leváltják a régi és megválasztják az új felügyelő tanács tagjait, továbbá módosítják a pénzintézet alapszabályait.
Keresés
Szlovákia aktuális devizatartaléka
Pozsony. Szlovákia devizatartaléka az elmúlt héten 92,1 millió dollárral nőtt, s elérte a 6,46 milliárd dollárt. Ezen belül a Szlovák Nemzeti Bank tartaléka 4,80 milliárd dollárt tesz ki, míg a kereskedelmi bankok széfjeiben 1,65 milliárd dollár pihen – adta hírül a jegybank. (SITA)
A Jamal II-ről csak később döntenek
Varsó. A Rzeczpospolita lengyel lap szerint az Oroszországból induló Jamal II gázvezeték nyomvonaláról, amely várhatóan Szlovákián is áthaladna, csak 2002 második felében döntenek. A lap szerint a késlekedés oka éppen a Szlovák Gázművek (SPP) részleges privatizációja.
A CAC Leasing pénzügyi újdonsága
Pozsony. A hazai piacon 1996 óta tevékenykedő CAC Leasing Slovakia az elmúlt napokban pénzügyi újdonsággal rukkolt elő, amelynek lényege: az ügyfél a társasággal garantált nagyságú, nem változó törlesztőrészletről köthet szerződést.
Megállapodtak a borról
Pozsony. Szlovákia EU-csatlakozása után sem szűnik meg a juhtúrógyártás – erősítette meg Ľubomír Miček, a földművelésügyi minisztérium agrárfőtárgyalója.
Külföldi szakmai utak agrárvállalkozóknak
Losonc. A hazai piacon 1991-ben jelent meg szolgáltatásaival a losonci székhelyű Insemas Kft.; a szlovák-kanadai genetikai társulás öt évvel ezelőtt az Európai Uniótól minőségi bizonyítványt kapott. Leányvállalata, az ET-Servis Insemas Kft.
Szükség van a pozitív reklámra
Vásárút. A napokban került sor az Insemas Open tejtermelői verseny ünnepélyes eredményhirdetésére, a vándorserlegek és a többi értékes díj kiosztására.
Dzurinda a KDH javaslata ellen
Pozsony. A KDH a magyar kedvezménytörvény elleni javaslatával nem tett jó lépést – jelentette ki tegnap Mikuláš Dzurinda kormányfő.
Ellopták a Vizsolyi Bibliát
Vizsoly. Ellopták a lelkészi hivatalból a Vizsolyi Biblia egyik példányát vasárnapra virradóra. A bibliát riasztóval felszerelt üveg tárolóban őrizték, ami meg is szólalt, s a plébános értesítette a rendőrséget. A biblia értéke 6 millió forint.