A Beneš-dekrétumokról újabban fellángolt vita elsősorban azok jogosságáról, a mai jogrenddel összeegyeztethetetlen voltáról, az esetleges megszüntetésük következményeiről szól. Szlovák és cseh oldalról bizonygatják, hogy ez már a történelem része és a történészek feladata azokat értékelni.
Keresés
Magyar partjelző a világbajnokságra
Budapest. Olyan labdarúgó vb veszi kezdetét a japán-koreai közös rendezésű tornán, amelynek nem lesz magyar vezetőbíró résztvevője.
Joseph Blatter optimista
Zürich. Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke bízik benne, hogy a szervezet május végi, szöuli tisztújító kongresszusán a küldöttek megerősítik tisztségében és újabb négy évre bizalmat szavaznak neki.
Törökország: háttérben a válogatott
Isztambul. A török labdarúgó válogatott elöljárói szerint a sikeresen megvívott selejtezők óta jelentősen csökkent az érdeklődés a csapat iránt, annak ellenére, hogy az 48 év után először harcolta ki a vb-részvételt.
Nyomozás futballpénzek után
Kijev. Bűnügyi eljárást indított a kijevi ügyészség az egykori CSZKA Kijev (jelenlegi nevén Arszenal) játékosainak egy amerikai klubba történt átigazolása ügyében.
Felmentették Alberto Tombát
Róma. A milánói bíróság felmentette a rágalmazás vádja alól Alberto Tombát, az olaszok egykori síkirályát. Aldo Martinuzzi lesifotós azt állította, hogy az olimpiai és világbajnok többször is nyilvánosan megsértette.
Patrik Berger lemondta a válogatottságot
Prága. A cseh labdarúgás egyik kulcsemberének számító Patrik Berger úgy döntött, hogy többet nem játszik a válogatottban. Az FC Liverpool 28 éves középpályása azzal indokolta elhatározását, hogy mostantól elsősorban szigetországi kötelezettségeire akar koncentrálni, s szeretne több időt tölteni a családjával is.
SPORTHĺRADÓ
A kötelező táncok bemutatása után a 21. helyen áll a magyar Gebora Zita, Visontai András kettős a naganói műkorcsolya és jégtánc vb-n. Vezet az orosz Lobacseva, Averbuh duó.
Közel áll hozzá a magyar sport
Budapest. Az elmúlt napokban Magyarországon járt Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság belga elnöke. A sportvilág első emberével a napilap munkatársa beszélgetett.
A NIKÉ 12. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA
SZERDA, MÁRCIUS 20.
SZUPERAJÁNLAT, Francia labdarúgó-bajnokság: 175. Sedan–Auxerre 2,65-2,8-3,1-1,35-1,5.
Labdarúgó Bajnokok Ligája: 154. Sparta Praha–FC Porto 2,7-3,0-2,4-1,35-1,3; 155. Panathinaikosz–Real Madrid 2,3-2,5-3,5-1,2-1,4; 156. Juventus–Arsenal 2,4-3,2-2,55-1,35-1,35; 157.