Pozsony. Elutasította Anna Malíková honvédelmi elképzeléseit az államfő. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetősége – az elnökkel az élén – tegnap Rudolf Schusternál járt. Malíková szerint Szlovákiának vagy meg kell őriznie függetlenségét, vagy pedig csupán az európai védelmi rendszerhez kell csatlakoznia.
Keresés
Másként járnak a vonatok
Pozsony. Karácsonykor különjáratokat indít a Szlovák Vasutak (ŽSR). Két különleges gyorsvonattal tehermentesítik például a Pozsony– Zsolna–Kassa vonalat.
Füle rendbe hozná az államfő webét
Pozsony. Az államfő internetes honlapját akarja legelőször megváltoztatni az államfő új szóvivője. Ján Füle – az újságíró-szindikátus volt elnöke – tegnap fogadta el kinevezését az köztársasági elnöki szóvivői tisztségre.
Tragikus kocsmai verekedés
Trencsén. Kis híján tragédiával végződött egy kocsmai verekedés. Két szomszéd előbb vitatkozott, majd veszekedett; később az idősebb férfi egy konyhakéssel felfegyverezve akart nyomatékot adni saját nézeteinek. „Hamarabb meghalsz, mint én” – mondta, majd szomszédja nyakába döfte a kést és elmenekült.
Ki látott aranyat nyolcszázezerért?
Újbánya. Nyolcszázezer korona értékű ékszert raboltak el a garamszentkereszti járásban található település egyik aranyműves üzletéből ismeretlen tettesek. Csütörtök dél körül nyitottak be a boltba, fegyvert vettek elő; majd a megrémült eladónőt megkötözték, és nekiálltak fosztogatni. (SITA)
Négyszáz amerikai a Mária Valéria hídon
Washington. A több ezer kilométeres távolság ellenére négyszáz, a magyar–szlovák viszony iránt érdeklődő washingtoni kelt át a párkány–esztergomi hídon – igaz, csak képzeletben. A két ország nagykövetsége ugyanis színes hídbemutatót tartott.
Határsértés közben szült
Pozsony. Határsértés közben adott életet kisfiának egy iraki illegális bevándorló. A 36 éves bagdadi tanítónő Szlovákiából Csehországba akart átjutni a zöldhatáron harminc társával, de közben megindult a szülés. Őt és gyermekét a berezói (Brezová pod Bradlom) menekülttáborba szállították. (SITA)
Három szudáni az Ipoly jegén
Szlovákgyarmat. Szerda éjjel három színes bőrű férfi kelt át illegálisan a befagyott Ipolyon, pontosabban a magyar–szlovák határon. A határőrök mindhármukat elfogták. Kiderült, hogy a határsértők szudániak, bár semmiféle úti okmányt nem tudtak felmutatni.
Akciócsoport a bevándorlók ellen
Pozsony. Jövő márciusig különleges akciócsoportot hoznak létre az illegális bevándorlás elleni harc erősítésére – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság határőrizeti osztályának igazgatója. Miroslav Samek szerint a csoportnak 117 munkatársa lesz, akiknek fő feladata az embercsempészet visszaszorítása.
Lexa a netről is eltűnt
Pozsony. Több mint négy hónapig gyakorlatilag ingyen működött a titkosszolgálat volt igazgatójának internetes honlapja. Ivan Lexa webkikötőjét két éve létesítette ügyvédje, hogy ilyen úton is bizonyítsa védence ártatlanságát.