Mivel nem jelentek meg a koronatanúk a tárgyaláson, el kellett halasztani Jozef K. perét. A vámosbalogi férfi február végén szedett túszokat a helyi kocsmában. Akciója akár sikeres is lehetett volna, hiszen a rendőrök kivezényeltek egy szolgálati gépkocsit számára, de amikor be akart szállni a túszával, akkor elfogták.
Keresés
Szavalóverseny a papköltő emlékére
A királyhelmeci Mécs László Keresztény Központ harmadik alkalommal hirdeti meg az alap- és középiskolások, valamint a felnőttek részére a Mécs László szavalóversenyt. A papköltő emlékét idéző év eleji versenybe Mécs László vagy más felvidéki magyar költő versével lehet benevezni, legkésőbb február harmadikáig. (Mécs L.
Újévi túra huszonnegyedszer
A Szlovák Természetjárók Rozsnyói Volovec Klubja 2002. január 5-én 24. alkalommal rendezi meg az újévi pozsálói túrát. A résztvevők reggel 7 és 8.30 között jelentkezhetnek az autóbusz-állomás melletti parkolóban, ahonnan buszok szállítják őket Gulyapallagra a rajthoz.
Ki kicsoda Nógrádban
Egy híján 560 ismert ember adatait tartalmazza az a kiadvány, amely Ki kicsoda Nógrádban 1999-2000 címmel a napokban jelent meg Csehországban, a prágai Ipeľ Kiadóban.
Egymilliós csalás
Valamivel több mint egymillió koronával „rövidítette meg” a podbrezovái vasműveket egy 36 éves nemesabonyi vállalkozó. A csallóközi községbeli férfi nagy tételben rendelt meg feldolgozott vasat, ám a kifizetéshez szükséges pénze nem volt meg.
Cigarettát csempésztek
A losonci vasúti rendőrség tagjai keddi ellenőrzésükön csempészeket tartóztatottak le. Két férfi közel 40 ezer korona értékű zárjegy nélküli cigarettát csempészett a Gemeran gyorsvonaton. A 34 és 54 éves csempészek azt vallották, hogy a cigarettát a kassai piacon találták. Az esettel a füleki vámhatóság foglalkozik. (SITA)
Gyúlékony égők
A fogyasztóvédelmi felügyelőség (SOI) felhívja a lakosság figyelmét, hogy több veszélyes karácsonyi égő is a piacra került.
Hamarosan ünnepi Forcas
A napokban jelenik meg a Forcas ünnepi száma. A címoldalon Décsi Gyula, az indianai egyetem hungarológia szakos tanára Negyed, Farkasd, Zsigárd és Pered helységnevek keletkezéséről ír. Bárdos Gyula a Mérlegvonásban mérlegeli az elmúlt esztendőt.
Azt szeretnék, ha itt befogadnák őket
A kezdeti nehézségeket akarják leküzdeni a Nagymegyeren vállalkozó dán üzletemberek, akik a napokban több csallóközi faluban karácsonyi ajándékokat osztottak szét.
Túlságosan nyitott a piac
Csaknem fél milliárd korona értékű passzív külkereskedelmi mérleget mutat a szlovákiai baromfitermékek idei háromnegyedévi áruforgalma, s ez a mérleg a tavalyi év ugyanezen időszakának adataival összehasonlítva több mint 80 százalékkal rosszabb eredményt jelent.