New York. Több mint három hónap után végre sikerült eloltani azt a tüzet, amely a szeptember 11-i merényletek következtében leomlott Világkereskedelmi Központ (WTC) romjai között égett azóta is. A tűzoltók elmondták, ez volt az USA eddigi leghosszabb ideig tartó épülettüze.
Keresés
Külföldi szlovákok előnyben
Pozsony. Két évig, 1997-től 1999-ig a külföldi szlovákok Szlovákiában „ingyen”, illeték fizetése nélkül juthattak kisiparos-engedélyhez. Erre hívja fel a figyelmet egy 1997-ben kelt, a szlovák kedvezménytörvényhez kiadott módszertani útmutató is.
Szigorúbban büntetnének
Pozsony. A büntetőjogi felelősség alsó korhatárának módosítását szorgalmazza az Emberek a Rasszizmus Ellen civilszervezet a jelenlegi tizenöt helyett tizennégy évre; ugyanakkor szigorúbban büntettetné a rasszista indíttatású bűncselekményeket. Ötpontos javaslatukat tegnap terjesztették elő az igazságügyi minisztériumban. (TASR)
Ajándék Aničkának
Porúbka. A Szlovák Humanitárius Tanács (SHR) kétezer pelenkával ajándékozta meg a kilenchónapos porúbkai (Szobránci járás) Anička Demčákovát, akit születése óta a munkanélküli nagyszülők nevelnek. A kislány édesapja egy féltékenységi jelenet után szolgálati fegyverével lelőtte feleségét, majd önmagával is végzett.
Hatina helyére Kaššovic kerül
Pozsony. Távozik a Slovnaft kőolajfinomító elnöki posztjáról Stanislav Hatina. Helyére január elsejei hatállyal Vratko Kaššovic kerül, aki 1998-tól a vállalat egyik alelnöki posztját töltötte be. A személyi változást az igazgatótanács is megtárgyalta és jóváhagyta.
Együttműködési megállapodás
Győrújfalu. Együttműködési megállapodást írtak alá a magyarországi alsó-szigetközi és a szlovákiai csilizközi önkormányzatok.
A Peugeot Csehországban
Prága. A Toyota és a PSA Peugeot Citroen gépkocsigyártó Kolínban építi fel közös vállalatát. Az 50 milliárd koronás befektetésnek köszönhetően évente 300 ezer személygépkocsit gyártanak majd, legkevesebb 2 ezer embert foglalkoztatva. A gyártás 2005 elején kezdődhet.
Elkelt az Istrobanka
Pozsony. A Szlovák Biztosító felügyelő tanácsának döntése értelmében az Istrobanka közepes méretű bank az osztrák Bank für Arbeit und Wirtschaft P.S.K (BAWAG) kezébe kerülhet. A biztosító az Istrobanka 82%-át birtokolta, és a BAWAG, a Volksbank és a Bank Austria hármasból választotta ki a győztest.
Eladják a Postabankot
Pozsony. A Szlovák Konszolidációs Rt. tegnap versenypályázatot hirdetett a tulajdonában lévő 55%-os Postabank-részvénycsomagjára. A tulajdonrész iránt érdeklődők legkésőbb január 15-ig nyújthatják be igényüket, ajánlataikat pedig január 29-ig kellene megtenniük. Az 1993-ban alapított banknak jelenleg 600 ezer ügyfele van. (TASR)
A háztartásokat nem érinti a gázáremelés
Pozsony. A Szlovák Gázművek január 1-jétől a háztartásokat kivéve összes ügyfele számára 19,3 %-kal emeli árait – döntött a pénzügyi tárca, amely egy októberi kormánydöntés után vette át az árképzés jogát a termelői szférában. Az áremelést a kedvezőtlen árfolyammozgásokkal és a világpiaci árakkal magyarázzák. (SITA)