Javul annak a kiskatonának az állapota, akit vasárnap Galgócon őrségváltás közben sebesített meg bajtársa. A fiatalembert súlyos tüdőlövéssel a nagyszombati kórházba szállították, az intenzív osztályról hamarosan áthelyezik. Sérüléséből egy hónapos lábadozás után felépülhet.
Keresés
Kisorsolták az Arany Középút nyertesét
Múlt pénteken közjegyző jelenlétében kisorsolták az Investa Leasing Slovakia Kft. Arany Középút című nyereményakciójának szerencsés nyertesét. Az akcióban azok vehettek részt, akik szeptember 3-ától december 14-éig FinLine típusú szerződést kötöttek a céggel.
Pihentek a bűnözők?
Úgy tűnik, a szeretet ünnepe előtt a bűnözők szíve is meglágyult, és szüneteltették működésüket.
„A vizsgálótisztek decemberben mindössze kilenc esetben helyszíneltek bűncselekményeknél.
Olcsváriék kálváriája a szlovákiai hatóságokkal
Amikor 1996-ban az Olcsvári család Ungvárról a Nagymihályi járásban levő községbe települt, valamennyien úgy érezték, a korábbinál talán jobb élet vár rájuk az új hazában. Nem így történt, és a gondok csak ekkor kezdtek igazán szaporodni számukra.
Alkalmazzák a közgazdaságtant
A Junior Achievement (JA), vagyis az alkalmazott közgazdaságtan programot 1919-ben Horace Moses indította az USA-ban, Springfield városában.
MÓCSING – BAKIPARÁDÉ
Danubius rádió
Vágó Piros
„...beszélgetünk is egy kicsit a zenékkel...”
...hogy ne unatkozzanak.Vágó Piros
„És sajnos van egy eltűnt kisdolgunk is.”
Bepisiltél?Viski Nóra (Hírek)
„...sikerült megállítani a nő állapotának rosszabodását.”
Én úgy mondtam volna, hogy romlását.
Boldog új esztendőt!
„Természetesen sok hibám van, ha benned kevés a szeretet…” (C. H. Spurgeon)
Szeretet. Rövidke szó. Hangzása sem valami elragadó, talán még érces is egy kicsit a sok e betűtől. Csakhogy nem a hangzása, hanem a jelentése fontos.
Megvágtad az ujjadat?
Nő:
1.) gondolja: au
2.) bekapja az ujját, hogy a vér ne csöpögjön a szőnyegre
3.) a másik kezével elővesz egy sebtapaszt, leragasztja a sebet
4.) megy a dolga után Férfi:
1.) felordít: „A ku..!”
2.) minél távolabb eltartja magától a kezét, mert nem tudja elviselni a vér látványát
3.
A sínek közötti távolság
Az amerikai vonatok nyomtávja (a sínek közötti távolság) pontosan 143,5 cm (4 láb és 8,5 inch).
VÁLOGATOTT BESZÓLÁSOK
- Olyan vagy, mint a lépcsőház: sötét és korlát- t.
- Elverlek, mint zsugás a családi pótlékot.
- Feszít, mint köpőlégy a trágyás talicskán.
- Ő v- t a legszínesebb egyéniség az osztály palettájan, bár ez a szín inkább hasonlított egy zsírpecséthez.
- Hiányzott, mint lufiárusnak a nyílzápor.