Budapest. A Magyar Rádió Rt. és a XXI. Század Magyar Drámájáért Alapítvány január 21-én rendezi meg a IX. Magyar Drámaíró Versenyt Veszprémben, amelynek ezúttal három színidirektor lesz a résztvevője – hangzott el tegnap sajtótájékoztatón, Budapesten.
Keresés
Fellendülőben a próza
A Szőrös Kő téli száma tobzódik a prózában. Pénzes Tímea készülő regényéből közöl részleteket, Bárczi Zsófia két izgalmas novellával jelentkezik. Buchlovics Péter A megmondóember című prózája tömény társadalmi szatíra. Fehér Kriszta netnaplóját teszi közzé. Méry Mária novellája tudatos írói építkezésről tanúskodik.
Egy esztendő sommázása
A Csemadok Kassa-környéki alapszervezeteinek elnökei és a területi választmány tagjai a hét végén évi rendes összegző tanácskozásra gyűltek össze, és nem volt okuk szégyenkezésre. A dunaszerdahelyi területi választmány mellett ugyanis ők a legakívabbak.
Lassú az aknamentesítés
Phnompenh. Ünnepélyes keretek között megsemmisítették tegnap a hadsereg gyalogságiakna-készletének utolsó darabjait Kambodzsában. Szakértők szerint az ország területére 4-6 millió gyalogsági aknát telepítettek a 80-as és 90-es években, de eddig csak 90 négyzetkilométernyi területet sikerült aknamentesíteni.
Lemondott a jordán kormány
Ammán. Benyújtotta tegnap lemondását Ali Abu ar-Rageb jordániai miniszterelnök és kabinetje II. Abdalláh uralkodónak, miután vasárnap elfogadták a királyság idei költségvetését. Az új kormány legfontosabb feladata az ősszel esedékes parlamenti választások előkészítése lesz. (MTI)
Nem felejtik a sérelmeket
Varsó. A lengyelek számon tartják az oroszok által okozott történelmi sérelmeket, az oroszok többsége nem érez miattuk bűntudatot; ennek ellenére a két nép közötti viszony ma normális, semmiképpen sem ellenséges. Ez derül ki a legújabb felmérésből, amelyet Vlagyimir Putyin orosz elnök holnap kezdődő varsói látogatása előtt tettek közzé. (MTI)
Nemzetközi erőfeszítések
San Vicente. Tegnap még folytatódtak a nemzetközi erőfeszítések Kolumbiában a kormány és a szélsőbaloldali fegyveresek közötti nagyszabású összecsapás elkerülése érdekében, de a hadsereg eközben már jelentős erőt vonultatott fel a válságövezet határán.
Szöul buzdítja Washingtont
Szöul. A dél-koreai elnök tegnap kérte Washingtont, hogy változtasson Észak-Koreával kapcsolatos politikai stílusán, a két Korea közötti békés rendezésre irányuló szöuli kezdeményezés megóvása érdekében. Kim De Dzsung kijelentette: az USA-nak meg kellene kímélnie Észak-Koreát a presztízsveszteségtől, felújítva vele a párbeszédet. (MTI)
Moszkva megsértődött
Moszkva. Az orosz külügy tegnap jegyzékben tiltakozott Washingtonnál, amiért a hét végén amerikai diplomaták jelentek meg azon a vlagyivosztoki gyűlésen, amelyet orosz jogvédők szerveztek a közelmúltban kémkedés vádjával 4 éves börtönbüntetésre ítélt Grigorij Paszko újságíró mellett.
Pekingi tiltakozás
Peking. A kínai kormányzat Tajvan függetlenségének irányába tett lépésként értékeli, hogy a szigetország útleveleinek borítóján a jövőben a Tajvan nevet is feltüntetik majd. A tajvani ügyekkel foglalkozó kínai illetékes szerint Peking fontos ügyként kezeli a tajvani útlevelek megváltoztatásról hozott tajpeji döntést.