Pozsony. A Prvá penzijná befektetői társaság január elsejétől az összes alapjában 4-3 százalékról 1,5 százalékosra csökkentette a kezelési díjat, amivel – a társaság vezetése szerint – elsősorban az ügyfeleiknek szeretnének kedvezni. Idén ugyanígy csökkentik a belépési díjat is, az eddigi 5 százalékról 3 százalékra. (ú)
Keresés
Veszélyben a világ légitársaságai
Helsinki. A világ légiközlekedése 2001-ben 13 milliárd dollár veszteséget szenvedett – tette közzé a Finnair vezetősége saját becslését. A jelentés szerint a szeptember 11-i terrortámadások tovább súlyosbították az amúgy is nehézségekkel küzdő iparág helyzetét.
Sokat használt bankautomaták
Pozsony. A Szlovák Takarékpénztár bankautomatái tavaly 25,2 millió pénzügyi tranzakciót hajtottak végre, ami 2 millióval több, mint egy évvel korábban. Még jelentősebb a növekedés a POS-terminálok esetében, ahol tavaly 48%-kal több tranzakciót hajtottak végre, elérve a 2,5 millió tranzakciót.
Megvan az Enron bűnbakja
New York. Az amerikai Arthur Andersen könyvvizsgáló cég elbocsátotta egyik alkalmazottját, akit azzal vádolnak, hogy megsemmisítette a csődbement amerikai Enron energetikai cég könyvelésének egy részét. Az Arthur Andersen szerint a tettért David B.
Repülőtér a községeknek
Pozsony. A közlekedési tárca elképzelései szerint a hat szlovákiai repülőtér részvénytársasággá alakítását követően a repterekben az állam mellett az illetékes községi önkormányzatok is tulajdonrészt kaphatnak majd. A jövőben így Pozsony, Kassa, Zsolna, Sliač, Pöstyén és Poprad-Tatry is repülőtértulajdonossá válhat. (TASR)
90 százalékos az átállás
Brüsszel. Az eurókészpénzre való átállás harmadik hetének elejére 90 százalék fölé emelkedett az új valutával bonyolított készpénzfizetések aránya az euróövezetben.
Nagyon kedvező kamat
Pozsony. A hollang ING Group csoportba tartozó ING Bank a vállalkozói szféra után a lakosságot is célba vette pénzügyi termékeivel.
Eladtak 13 benzinkutat
Pozsony.
Folyamatosan javul gazdasági helyzetünk
Pozsony. Szlovákia lakosságának gazdasági ereje tavaly novemberben, 1999 szeptembere óta, a legmagasabb szintet érte el, és a növekedés idén tovább folytatódik – állítják a Szlovák Hitelminősítő Ügynökség (S.R.A.) elemzői a legfrissebb statisztikai adatokra hivatkozva.
Privatizálják a villamosműveket
Pozsony. Bár belátható időn belül nem választhatjuk meg, kitől vásároljuk az áramot, mégis az ebbe az irányba tartó folyamat, továbbá a villamosművek átalakulása viszszafordíthatatlanul elindult.