Pozsony. Nyílt levélben tiltakoznak a volt ružinovi kórház alkalmazottai a múlt év végén született miniszteri döntés ellen, mely öszszevonta kórházukat a fővárosi Egyetemi Kórházzal.
Keresés
Nem vonzó a három hónap
Debrecen. Őry Csaba magyar miniszterelnökségi államtitkár kijelentette: az év első két hónapjában szinte ugyanannyi külföldi jelentkezett munkára, mint egy évvel korábban. Magyarigazolvánnyal csupán hárman kértek munkavállalási engedélyt.
Víz nélkül a kórház?
Kassa. Ha az egyetemi kórház péntekig nem rendezi vízdíjtartozását, a vízművek elzárja a csapot. A fizetési felszólítás múlt héten érkezett a kórházba, s vezetése a héten tárgyalni készül a határidő módosításáról és a részletfizetés módjáról.
Slota leporolná a dekrétumokat
Pozsony. Ján Slota tegnap kijelentette, hogy a Beneš-dekrétumok ma is hatályosak, és célzást tett arra, hogy a rendeletek alapján Magyarországra telepítené ki a szlovákiai magyarokat.
Esztergomi Kis Dunai Csúcs
Esztergom. A magyar, az osztrák és a baden-württembergi miniszterelnök, valamint a bajor államminiszter egyetért abban, hogy a Beneš-dekrétumok ügyét európai kontextusban kell rendezni.
Manhattan felett az ikertornyok sziluettje
New York/Brüsszel. Tegnap, a Világkereskedelmi Központ (WTC) ikertornyai elleni terrortámadás fél éves évfordulóján két ízben – helyi idő szerint 8.46-kor és 9.03-kor – is megállt az élet New Yorkban: a város egyperces csenddel adózott a közel háromezer áldozat emlékének.
Nekigyürkőznek a csődbiztosok
Pozsony/Kassa/Beszterce-bánya. A kormány tegnapi rendkívüli ülésén végérvényesen úgy döntött: nem kártalanítja az elmúlt hetekben összeomlott, úgynevezett pénzügyi szolgáltatók ügyfeleit.
Madridi terrortámadás - a város elesett
Sikertelenül végződött a spanyol védelmi minisztérium azon hadgyakorlata, amelyben a szeptember 11-ihez hasonló terrortámadás esetére próbálták ki Madrid védelmét 50 nappal a New York-i események után - közölte értesülését hétfőn az El País anélkül, hogy megjelölte volna forrásait.
A cégvezetők szerint Zürichben a legjobb az élet
A William M. Mercer személyzeti tanácsadó cég elemzése szerint a tavalyi évhez hasonlóan idén is Zürichben legkellemesebb az élet, legalábbis a cégvezetők kritériumai alapján - írja hétfői számában a Világgazdaság. A második helyen Bécs, a harmadikon Vancouver található.
REFLEX
A cseh társadalompolitikai folyóirat szerint a visegrádi együttműködést nem Orbán Viktor, hanem a Beneš-dekrétumok megszüntetésétől való beteges cseh és szlovák félelem verte szét. A lassan felmorzsolódó szövetség nem Magyarországnak, hanem a másik három államnak okoz leginkább károkat.