Egyre inkább nyilvánvaló, hogy a Fórum Kisebbségkutató Intézet hazai tudományosságunk meghatározó intézményévé nőtte ki magát.
Keresés
Öt év az Air India merénylőjének
Vancouver. A kanadai város bírósága ötévi szabadságvesztésre ítélte az Air India légitársaság egyik utasszállító gépe ellen 1985-ben elkövetett robbantásos merénylet három gyanúsítottjának egyikét. A Csendes-óceán felett felrobbant repülőgép fedélzetén annak idején 329 ember vesztette életét.
Fizetnie kell a CDU-nak
Berlin. A német ellenzéki CDU-nak, korábbi adománybotrányának következményeként, 21 millió eurót vissza kell fizetnie a Bundestagnak az állami pártfinanszírozási pénzből. Ezt tegnap közölte a lipcsei közigazgatási bíróság, amely nem kíván tovább foglalkozni az üggyel.
Bukarest is küld katonákat
Bukarest. A román védelmi minisztérium kész 278 katonával részt vállalni egy esetleges Irak elleni háborúban.
Zágráb kénytelen halasztani
Zágráb. Az iraki válság miatt egy vagy két héttel későbbre halasztják Horvátország európai uniós felvételi kérelmének eredetileg február 18-ára tervezett hivatalos beterjesztését.
Növekvő állami támogatás
Bukarest. A tavalyihoz képest több mint kétszeresére nőtt az idén a Communitas Alapítványnak nyújtott román állami támogatás – jelentették be Kolozsváron az RMDSZ által létrehívott alapítvány vezetői. A romániai magyar kisebbségnek juttatott összeg az idé 37, 3 milliárd lej (1,130 millió dollár) a tavalyi 17 milliárdhoz képest. (MTI)
Szervezkedő albánok
Belgrád. Dél-Szerbiában egy szélsőséges albán szervezet mozgósítja fegyvereseit, hogy megvédje a térség albán lakosságát a „szerb elnyomástól”, Belgrád ugyanakkor követeli, hogy a nemzetközi közösség élesen reagáljon a térség békéjét fenyegető újabb terrorhullámra.
Magyarország felkészült
Budapest. Tíz pontból álló, úgynevezett Európa-tervet indít a kormány a kultúra, az egészségügy, az oktatás és a gazdaság területén annak érdekében, hogy Magyarország erős, büszke és felkészült nemzetként csatlakozzon az Európai Unióhoz.
Szaddám várja a pápát
Bagdad/Róma. Szaddám Huszein szívesen látná II. János Pált, legalábbis ezt állítja Amir Alambari, Irak vatikáni nagykövete.
Megkövezték a Sátánt
Mina. Több mint kétmillió muzulmán zarándok vonult tegnap Mekka közelében a Sátánt jelképező kőoszlopokhoz, hogy hét kaviccsal jelképesen megkövezze a Gonoszt. A Mina-völgyben három 18 méter magas kőoszlop áll.