Pozsony. A kormány és az Európai Unió által januárban aláírt PHARE pénzügyi megállapodás értelmében idén négy pályázati program indul. Ezzel jelentősen bővülnek a pályázati lehetőségek, viszont az érdeklődőknek idejekorán érdemes megkezdeniük a felkészülést. Már csak azért is, mert az egy-egy programra fenntartott 3,5 millió euró remélhetőleg végre komoly lehetőséget jelent.
Keresés
Szemmel tartott bűnök
Pozsony. Zsebtolvajlás, betörés, autólopás, verekedés, rendbontás, kihágás – elsősorban ezek leleplezésében segít a térmegfigyelő rendszer, mely nagyobb városokban már régóta működik, és a kameráknak köszönhetően csökkent a bűncselekmények száma.
Párbeszédre buzdított
Budapest. A státustörvény módosítását a kormány még februárban a Magyar Állandó Értekezlet elé terjeszti – tájékoztatta Rolf Ekeust, az EBESZ kisebbségi főbiztosát tegnap Budapesten Kovács László külügyminiszter.
Szárazföldön is nyitott út
Pozsony. A kormány tegnapi döntésével engedélyezte, hogy az amerikai hadsereg katonáit és nehézfegyverzetét Közel-Keletre szállító konvojok áthaladjanak Szlovákián, illetve igénybe vegyék a vasutat. A döntés ellen csak két kereszténydemokrata miniszter, Vladimír Palko és Martin Fronc szavazott.
Szarvashiba a szlovákiai jelentésben
Pozsony. Hibás adatokat kapott Szlovákiából és Szlovákiáról, konkrétan a pedagógusok 2001-es átlagfizetéséről az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO). A szarvashibára olvasóink hívták fel a figyelmet, akiknek az Új Szó tegnapi számában (10.
Bálint-nap: ma kötelező a szerelem?
Pozsony. Szent Bálint napján világszerte megajándékozzuk szeretteinket Az ember ilyenkor többet gondol a szerelemre: ha van párja, akkor azon töri a fejét, mivel tudná meglepni, ha nincs, azon gondolkodik, hogy mások hogyan csinálják. Próbálja megfejteni, mi lehet a szerelem titka, de ez nem sikerül.
Szülészorvosok a sterilizálási ügyről
Kassa. A kerület szülész-nőgyógyászai szerint a roma nők erőszakos sterilizációjáról szóló jelentés hemzseg a szakmailag megalapozatlan állításoktól és légből kapott feltevésektől.
Folytatódó idegháború
Brüsszel/Berlin/Washington. A Perzsa-öbölbe vezényelt amerikai katonák száma a hét végén eléri a háború megkezdéséhez szükséges nagyságrendet. Elmaradt a NATO állandó tanácsának tegnap délutánra kitűzött újabb ülése.
A CIA szerint a hétvégén támadhatnak a terroristák
Fokozódik a terrortámadásoktól való félelem az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, miután a katari al-Dzsazíra hírtelevízió kedden nyilvánosságra hozta azt az Oszama bin Ladennek tulajdonított hangfelvételt, amely amerikaellenes terrortámadásokra szólít fel.
Bush korunk Hitlere?
George Bush amerikai elnök korunk új Hitlere - jelentette ki Tárik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes a Corriere della Sera hasábjain csütörtökön megjelent interjújában.
Az interjú Tárik Aziz Rómába érkezésének napján látott napvilágot.