Salgótarján több tekintetben meghatározó szerepet tölt be Nógrád megye gazdasági, idegenforgalmi, társadalmi és kulturális fejlődésében, beleértve az egykori Nógrád Vármegye mai szlovákiai területével való folyamatos és napjainkban is egyre erősödő együttműködést.
Keresés
PÁLYÁZATI FELHĺVÁS
Kézirat-előkészítő támogatás határon túli szerzők részére 2003.
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma pályázatot hirdet határon túli szerzők számára kézirat-előkészítő támogatásra.
A pályázattal a határon túli magyar szerzők magyar nyelven írott műveinek megalkotását kívánjuk támogatni.
Lótigris és tevepárduc
Egy különös zoológiai példabeszéd szól a hangyaoroszlán nevű mesebeli állatról: a szerencsétlen, eleve pusztulásra ítélt állat eleje a történet szerint olyan, mint az oroszláné, a hátulja pedig mint a hangyáé.
Prága kiadná az IRA-tagot
Prága. Egy cseh bíróság engedélyezte, hogy kiadják a német hatóságoknak az ĺr Köztársasági Hadsereg (IRA) fegyveres csoport egyik tagját, akit a németországi Osnabrückben lévő brit katonai támaszpont ellen 1996-ben elkövetett merénylet végrehajtásával is vádolnak.
Bocsánatot kért az elnök
Szöul. Kim De Dzsung dél-koreai elnök tegnap bocsánatot kért, amiért Phenjannak nyújtott, közel 200 millió dolláros titkos segéllyel alapozta meg a 2000 júniusi koreai csúcstalálkozót. „A Hyundai üzleti csoport közvetítésével Észak-Koreának küldött átutalás nagy nyugtalanságot idézett elő a dél-koreai lakosság körében.
Zakajev kiadatásáról
Moszkva. Szergej Jasztrzsembszkij, a Kreml információs vezetője szerint megvan az esélye annak, hogy Nagy-Britannia kiadja Oroszországnak Ahmed Zakajevet, Maszhadov csecsen szakadár vezető megbízottját.
Rumsfeld elégedetlen
Washington. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter azt vetette Ausztria szemére, hogy akadályozza az Európában állomásozó amerikai csapatok átcsoportosítását Németországból Olaszországba.
Végzetes plazma
Houston. DNS-elemzéssel azonosították a Columbia űrsikló hét utasának földi maradványait a légierő laboratóriumában – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. Közben újabb koncepció született a szerencsétlenség okáról.
Minden a jelölttől függ
Rámalláh. Jasszer Arafat palesztin elnök tegnap megerősítette: hivatalosan hozzájárult ahhoz, hogy kormányfőt nevezzenek ki. Ezért hamarosan felkéri a palesztin parlamentet a kormányfő kinevezéséhez szükséges gyakorlati teendők elvégzésére.
Fokozott riadókészültség – egy füllentés alapján
Washington/London/Prága/Madrid. Az al-Kaida terrorszervezet ügynökének valótlan állítása késztette az amerikai hatóságokat arra, hogy egy héttel ezelőtt a második legmagasabb szintre emeljék a riadókészültséget.