Phenjan. Tegnap ünnepelte 61. születésnapját Észak-Korea vezetője, Kim Dzsong Il. Míg a hadsereg a vezér kedvenc virágaival bajlódott, a sajtó Amerika gyűlöletére szólította fel a lakosságot.
Keresés
Terrorfenyegetés Londonban
London. Közvetve ugyan, de elismerte tegnap a londoni rendőrfőnök, hogy a brit fővárosban napok óta érvényben lévő példátlan biztonsági intézkedések egyik oka a polgári repülést ért terrorfenyegetés. Megerősítette azt is, hogy az al-Kaida terrorhálózat jelen van Nagy-Britanniában.
Szaddám a pápától kért segítséget
Bagdad/Róma/Brüsszel/Budapest. Szaddám Huszein iraki elnök II. János Pál pápának küldött üzenetében arra kérte a katolikus egyházfőt, hasson oda, hogy a keresztény többségű országok, elsősorban az Európai Unió országai tartsák tiszteletben Irak függetlenségét és népének jogát arra, hogy békében, Washington fenyegetéseitől mentesen éljen.
A városokban is kevesebb lesz az elsős
Nagymegyer/Vágsellye/Zselíz/Ipolyság/Léva/Fülek/Rozsnyó/Szepsi. Egyes dél-szlovákiai, magyarok lakta városokba na tavalyihoz képest kevesebb a leendő magyar elsős, helyenként körülbelül annyi lesz az elsős, mint 2002-ben, de arra is van példa, hogy számuk jócskán emelkedett.
Mit szól a magyar kereskedelmi tévék valóságshowihoz?
Dráfi László, zenepedagógus és nevelő, 43 éves, Érsekújvár
Az említett műsorokat mindkét csatornán meg szoktam nézni. Nem mondhatnám hogy rosszak, de egy biztos: nem a főműsoridőben kellene közvetíteni azokat. Sok 12-14 éves tanítványom is nézi, mert nézik a szüleik is, és napközben is ez foglalkoztatja őket.
Sok falusi iskolában csökken a kisdiákok száma
Sok községi magyar alapiskolában csökkent az első osztályba íratottak száma – derül ki abból az előzetes, tájékozódó jellegű felmérésből, amit lapunk egyes falvak magyar iskoláiban végzett a pénteken befejeződött beíratások eredményei alapján.
Tűz a dögösi húsfüstölőben
Dögös. Tegnap tüzet fogott a helyi húsfüstölő, és a tűzoltóknak más körzetekből is erősítést kellett hívniuk, mert a lángok átterjedtek a szomszédos épületrészekre. Sűrű hétvégéjük volt az érsekújvári járásbeli tűzoltóknak – tájékoztatta lapunkat František Jankovský alezredes.
Kocalízing – törlesztés malaccal
Spišské Hrhovo. Kocákat „lízingelnek” a szepesi romák. Az amerikai Heifer International alapítvány támogatásával a roma családok ingyen kapnak kocákat, s később azok malacaival törlesztenek. Egy koca ára három hízó. Az alapítvány így szeretné elérni, hogy a szepesi romák körében elterjedjen a sertéstartás. (TASR)
MKP: külön hivatalt a lehallgatásokra
Pozsony. A titkosszolgálat, a belügyminisztérium és a vasúti rendőrség céljaira külön hivatal végezze a lehallgatásokat – javasolta tegnap a Szlovák Televízió Öt perc múlva tizenkettő című műsorában Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője.
Cseh–szlovákká alakul az alakulat
Pozsony/Prága. Szlovákia és Csehország közös vegyvédelmi alakulatot állomásoztat majd Kuvaitban. Az erről szóló egyezményt szombaton írta alá Ivan Šimko szlovák és Jaroslav Tvrdík cseh védelmi miniszter. Az alakulat szlovák egységei február és március fordulóján utaznak ki az Irakkal szomszédos arab országba. (SITA)