A belügyminisztérium tulajdonát képező apátújfalui volt kaszárnyában tegnap átmeneti gyűjtőtábort nyitott a bevándorlási hivatal.
Keresés
NAPTÁR
Március 4
EGY GONDOLAT
„Az emberiség a maga
egészében kevés haladást fog ehetni, meddig a nép tömege tespeteg tudatlanságban él.”
Bajza József
NÉVNAP
Kázmér
Lengyel eredetű név, jelentése: békeszerző. Zorán nevű ismerőseinket is köszöntsük, s ma ünnepelnek a magyar és a szlovák Kazimírek is.
Harc a fizetett vécézésért
London. Országos vécéharcba kezdtek Nagy-Britanniában a szakszervezetek: hevesen tiltakoznak az ellen, hogy a munkavállalók fizetéséből levonják a vécén töltött időt.
Jennifer, a lusta
London. Jennifer Lopez nem szeret gyalogolni: száz méteres útért is képes volt autóba szállni, ami így jóval tovább tartott, mintha gyalog ment volna. Az amerikai énekes- és színésznő Londonban tette meg a Párizs–Dakar rallyval nemigen vetekedő autóutat: egyik szállodától a másikig.
Robbanó hullák
Stockholm. Egyre gyakoribbak a hullarobbanások Svédországban, ami komolyan veszélyezteti a krematóriumok dolgozóit. Szerencsére eddig még senkit sem ölt meg halott, ám csak a szerencsén múlott, hogy nem okoztak a robbanó elhunytak komolyabb sérüléseket.
Az iraki háború miatt
Washington. Az Amerikai Filmakadémia szóvivője szerint az a legrosszabb, hogy nem lehet tudni, az ünnepség estélyén éppen zajlani fog a háború, vagy épp akkor kezdődik, esetleg már véget ért. John Pavlik közölte: azt fogják tenni, ami az adott helyzetben a leghelyesebb, de lehetetlen előre tervezni.
Szamba, erotika öt napon át
Rio de Janeiro. Szokatlanul szigorú biztonsági intézkedések közepette kezdődött meg vasárnap este a szambaiskolások kétnapos felvonulása a brazíliai Rio de Janeiróban, a szombaton kezdődött helyi karnevál csúcspontjaként.
Együtt a bizonyítékok
Budapest. Zsombok György, aki a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében a nyomozást irányítja, úgy véli, a Kaiser Ede és Hajdú László ellen összegyűlt bizonyítékok máris vádképesek. Többek között a DNS-vizsgálat is perdöntő lesz a tárgyaláson.
VIGYORGÓ
Miért?
– Miért van az oroszlánnak farka?
– ???
– Hát az hogy nézne ki: oroszlán, semmi, bojt?
Hencegők
– A kutyámat Bodrinak hívják. Nagyon intelligens állat – henceg szomszédjának a kutyatulajdonos.
– Az én kutyám neve Hektor. Ő is nagyon intelligens.
Néhány szó a bukásról
A bukás szó önmagában sok mindent jelenthet: gondolhatunk a fizikai elesésre, gazdasági csődbemenésre, sikertelen kísérletre vagy iskolai tanévismétlésre is. Jelentését mindig az adott kontextus határozza meg.