Pozsony. Ha a kérvények száma az elkövetkező időszakban is a jelenlegihez hasonló mértékben nő, akkor az Állami Lakásfejlesztési Alapnak (ÁLA) májusra vagy júniusra elfogy a pénze – állítja Kása Zoltán, az alap igazgatója.
Keresés
Magyarigazolvány a vágfarkasdi hármas ikreknek
Galánta. A Szövetség a Közös Célokért galántai irodájában tegnap szüleikkel és nővérükkel együtt a vágfarkasdi Jancsó hármas ikrek is átvehették a magyarigazolványukat.
Túl titokzatos beruházó
Pozsony. A Peugeot-Citroe n nagyszombati gyárát még el sem kezdték építeni, a kormány és a cég között aláírt szerződés, valamint az állami támogatások kérdésében azonban már most több bizonytalanság merült fel.
Fiatalember tűzhalála a Vencel téren
Prága. Fáklyaként égett tegnap reggel az a 19 éves fiatalember, aki a cseh főváros központjában, a Vencel téren, a Nemzeti Múzeum előtt benzinnel leöntötte ruháját, majd felgyújtotta magát.
Áprilistól fizetnünk kell
Pozsony. Április elsején lép életbe az egészségügyi ellátásról szóló törvény módosítása, melyet tegnap fogadott el a parlament. Szűk egy hónap múlva tehát már fizetni fogunk az orvosnál, a kórházban, a recept kiváltásakor és a mentővel való szállítás esetén.
Újabb 5 évre Castro Kuba elnöke
Kubában további öt évre államfőnek választotta csütörtökön a parlament a 75 éves Fidel Castrót.
Az egykori forradalmi vezető mozgalmának 1959-es győzelme óta irányítja Kubát, bár csak 1976-tól tölti be hivatalosan az államfői hivatalt.
Renato elhagyta a Házat
Elérkezett Renato búcsúja, 11 nap után elhagyta Nagy Testvér Házát, ezzel együtt Kistesóit, kiváltképp Kornéliát.
16:00 HELLO ITT BROTHER, A BIG BROTHER! ELJÖTT AZ IDŐ.
Lezuhant egy algériai gép 97 utassal
97 utassal a fedélzeten lezuhant csütörtök az algériai légitársaság, az Air Algerie egy Boeing 737-es utasszállító gépe. A szerencsétlenség nem sokkal a felszállás után történt a dél-algériai Tamanrassze repülőterén.
Megdőlt az adatátviteli sebességrekord
A mai napon megdőlt az internetes adatátviteli csúcssebesség: tudósoknak egy perc alatt 6.7 Gigabyte adatot sikerült elküldeni az Egyesült Államok-beli Sunnyvale városából a csaknem 11 ezer kilométerre fekvő Amszterdamba.
Politikai okokból gyújtotta fel magát?
Búcsúlevele szerint a cseh politikai helyzettel szembeni elégedetlensége miatt gyújtotta fel magát egy cseh fiatalember a prágai Vencel téren.