Pozsony. Egynapos hivatalos látogatásra Szlovákiába érkezik ma Vácav Klaus.
Keresés
Közelebb a voksoláshoz
Pozsony. Már ezen a héten nyomtatni kezdik az EU-népszavazás szavazólapjait.
Tandíj január elsejétől
Pozsony. A felsőoktatási intézmények hallgatóinak vélhetőleg már 2004. január elsejétől tandíjat kell fizetniük a képzésért, jelentette be tegnap Martin Fronc oktatási miniszter.
Schuster részleges kártalanításról beszél
Kassa. Az államfő tegnap kassai hivatalában fogadta a csődbe ment pénzügyi szolgáltatók károsultjainak küldöttségét, és nagylelkűen segítséget ígért nekik.
Eléri a bruttó bér 40 százalékát
A jelenlegi kormánykoalíció legnagyobb befektetéssel járó projektje a nyugdíjreform. Az elkészült tervezet szerint a nyugdíjbiztosítás fő eleme a tőkefedezeti elven alapuló nyugdíjpénztári rendszer lesz. Roman Holčekot, a Szlovák Biztosítók Társulásának elnökhelyettesét a kormány nyugdíjreform-tervezetéről kérdeztük.
Bagdad benzint tankol, olajlámpát vesz, és készül a háborúra
– Szaddámnak mennie kell! – mondja kicsit sem csodálkozva, sőt talán némi megnyugvással Haider, a bagdadi csirkesütöde tulajdonosa. Nézem ezt a negyven körüli férfit. A szemem sem rándul.
– Rosszul mondtam? – kérdez vissza csodálkozva, hogy nem lát az arcomon semmi különösebb reakciót.
Ki vett jegyet a Jeruzsálembe tartó autóbuszra?
Berlin a nyugalom, a stabilitás szigete, mondja Kertész Imre Nobel-díjas író. A világ háborútól retteg, ami temérdek szenvedést okozna, de elsodorna egy szörnyű diktátort, és vélhetően valamelyest csökkentené a terrorizmus veszélyét. Ebben a morálisan-politikailag roppant nehéz helyzetben hogyan foglaljon állást egy író? Erről beszélgetünk a berlini Ku’dammon, a Kempinski pesti kávéházat idéző elegáns presszójában.
Horoszkop
Egyre jobban érdeklődik valaki iránt. A testi vonzalom is egyre erőteljesebb. De nem tudja, okos dolog-e felbátorítani valakit, aki többet szeretne, mint Ön.
Tegyen meg mindent, hogy a hasznára tudja fordítani a helyzetet, amely a munkahelyén alakult ki.
Leállt az iraki olajexport
Bagdad. Gyakorlatilag nulla hordóra csökken a héten a hivatalos iraki olajkivitel, mivel a következő napokban mindössze két tanker berakodására lehet számítani. A nemzetközi olajkereskedelem szereplői a háború kitörését valószínűsítik és felfüggesztették iraki megrendeléseiket.
Egyre nagyobb a cseh adósság
Prága. A cseh kormány adósság-állománya 2002 végén 395,9 milliárd koronára duzzadt, ez 50,9 milliárddal több, mint egy évvel korábban. Az adósságállomány több mint a fele a kibocsátott állampapírok formájában keletkezett. Az adósság nagysága viharosan nő, 1997 óta megkétszereződött. (SITA)