Rozsnyó. Mintegy 350 tanító, tanár, nevelő pedagógus találkozott a hétvégén a Szlovákiai Magyar Pedagógusok IX. Országos Találkozóján.
Keresés
Ifjúsági Fórumot szerveznek
Az MKP március 29-i országos kongresszusán elfogadott alapszabály-módosítás értelmében lehetőség nyílik arra, hogy a helyi alapszervezetek mellett ifjúsági csoportok alakuljanak. A fiatal MKP-tagok egy része azonban úgy érzi, ennél többre van szükség: a párt struktúráinak mintájára szeretne létrehozni ifjúsági szervezetet, az MKP Ifjúsági Fórumát. A kezdeményezésről beszélgettünk Petheő Attilával, a komáromi városi képviselőtestület MKP-s tagjával.
Iráni mártírok csontjai voltak a dobozokban
Teherán/Bagdad.
Volt foglyok beszámolói
New York. Az 1991-es Öböl-háború idején fogságba esett amerikaiak szerint a mostani hadifoglyoknak fel kell készülniük a durva bánásmódra, ugyanakkor az irakiak gondoskodni fognak arról, hogy életben maradjanak, így ugyanis felhasználhatják őket televíziós propagandájukban.
Már csak nyomorognak a hajdan erős iraki katonaság harcosai
A duhoki piac új beszédtémája a bomba, amit pár napja találtak a bazárban. Bár az ügy érdekességéből sokat levon, hogy a bomba szerencsére nem robbant fel. Ugyanaznap Arbilban is bomba robbant, sérülés ott sem volt, már ha a lelki hatást nem számítjuk – a közelben lévők az első pánikban vegyi fegyverre gondoltak.
Horoszkop
Törekedjék rendet teremteni a káoszban, mely Önre leselkedik. Kedvező az időszak a felszín alatti mélységekben kutakodó tudományok művelésére.
Ne álljon ellent, ha változtatásokra van szükség. Engedje átalakulni és növekedni a kapcsolatát, hogy az ettől megerősödjön és elmélyüljön.
Jelentős az érdeklődés
Pozsony. Az első negyedévben a jelzáloghitellel 1999 júliusa óta foglalkozó Szlovák Takarékpénztár 607 esetben nyújtott ilyen jellegű hitelt, mégpedig 436,5 millió korona értékben. Tavaly ebben az időszakban a folyósított összeg volumene négyszer kisebb volt.
A célokat már kitűzték
Brüsszel. Az Európai Unió tagországai növekedési gondokkal küszködnek, és egyelőre az ennek megoldását is célzó, 2000-ben Lisszabonban elfogadott közös program is lényegében csak írott malaszt maradt.
Politikai menedékjogot kér Mikuláš Černák?
Pozsony. Elképzelhető, hogy politikai menedékjogot kér a szombaton Csehországban őrizetbe vett Mikuláš Černák, hogy késleltesse kiadatását. A besztercebányai alvilág vezérére a Miki fedőnevű akció során egy benzinkúton csapott le a cseh rendőrség, Prága egyik külvárosában.
Havat hordanak a böjti szelek
Pozsony. Havat hoztak a böjti szelek – mondhattuk tegnap reggel, amikor kitekintettünk az ablakon. Vasárnap reggelre hol vékonyka, hol vastagabb hótakaróval lepett meg bennünket a szeszélyes áprilisi időjárás. Hasonló látványban lehet részünk az elkövetkező néhány napban is.