Pozsony. Nem támogatták a jövő évi költségvetés tervezetét a Magyar Koalíció Pártjának miniszterei a tegnapi kormányülésen. Simon Zsolt földművelésügyi miniszter meg sem jelent a tanácskozáson, Miklós László környezetvédelmi miniszter pedig a büdzsé ellen szavazott.
Keresés
A játékot teszi tönkre az új másolásvédelem
A videojáték-fejlesztő Codemasters a Macrovision céggel közösen újfajta másolásvédelmi módszert fejlesztett ki: a technológia ugyan lehetővé teszi a másolatok futtatását, ám a játékmenetbe avatkozva tönkreteszi az élményt.
Gazdag lányok az új valóságshow-ban
Az MTV zenecsatorna rövidesen újabb reality show-val jelentkezik: az új, New Yorkban játszódó sorozat címe Rich Girls. Két fiatal és igen gazdag lány kalandjait kísérhetik figyelemmel a műfaj iránt érdeklődők.
2008-ban az euró felválthatja a forintot
Megvan a reális esély arra, hogy 2008-ban Magyarországon az euró felváltsa a forintot. A jegybank elnöke szerint 2006-ra ehhez sikerül 3,5 százalékra leszorítani az inflációt.
Kettészakad a Jeges-tenger legnagyobb jégtáblája
Kanada északi partjaitól mintegy 800 kilométerre található a Ward Hunt nevű, 400 kilométeres, 40 méter magas jégtábla, amely az elmúlt három év során lassan, de annál biztosabban két darabra vált.
Prága ne legyen olyan, mint Bangkok
Átfogó hadjáratot kezdeményeztek az illegális szexkereskedelem felszámolásáért a cseh hatóságok.
Schumacher részegen randalírozott
Michael Schumscher feldúlt vadként, részegen botrányt okozott a világbajnokság megnyerése után, írja a Blikk. Az immár hatszoros bajnoknak bűntársai is voltak: öccse, Ralf és Olivier Panis, a Toyota versenyzője.
Mór: bevallotta Hajdú, hogy ő lőtt?
A rendőrök megítélése szerint megdönthetetlen bizonyítékokat tártak a móri mészárlással kapcsolatban Kaiser Ede elé tegnapi kihallgatásán.
ALACSONYABB OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁGOK
KÖZÉP-SZLOVÁKIA IV. LIGA, déli csoport, 12. forduló: Brusno–Selce 4:2 (1:0), g.: Hauer, Oravec 2, Kováč, ill. Caban, Blaško; Hliník nad Hronom–Tisovec 3:1 (1:1), g.: Pilník, Silný 2, ill.