Párizs. Valamennyi fórumon sikeresen tovább erősítette az unió alkotmányos szerződésének kérdésében képviselt magyar álláspontot az Országgyűlés Párizsban tárgyaló delegációja.
Keresés
Megtalálták a sértetlen vizsolyi bibliát
Miskolc. Sértetlenül megtalálták a vizsolyi református templomból ellopott értékes Károli-bibliát. A miskolci rendőrség tájékoztatása szerint az egyik előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított mondta el, hova rejtette az értékes kötetet.
Saront bírálta a vezérkari főnöke
Jeruzsálem/Rámalláh. Éles polémia alakult ki Móse Jaalon izraeli vezérkari főnök és Ariel Saron kormánya között a palesztinokkal szemben folytatandó politikát illetően.
Nem politikai döntés
Brüsszel. Az Európai Bizottság tegnap cáfolta, hogy politikai megfontolásból maradtak volna ki egyes adatok annak a felmérésnek az eredményeiből, amelyet az európaiak Irakkal és Közel-Kelettel kapcsolatos véleményéről készítettek.
Elfogult magánvélemény
Budapest. A külügyminisztérium határozottan visszautasítja az újvidéki Magyar Szó szerdai számában megjelent cikk azon állítását, amely szerint a magyar kormány nyomást gyakorolt a szerb vezetésre, hogy az a vajdasági magyarok állampolgárságának ügyében képviselt álláspontját megváltoztassa.
Kínai–EU csúcstalálkozó
Peking. A Galileo európai műhold-navigációs rendszerben való kínai részvételről és a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséről kötött megállapodást a kínai kormány és az Európai Unió tegnap Pekingben az EU–kínai csúcstalálkozón.
Howard a favorit
London. A kelet-európai származású Michael Howard lett tegnapra a brit Konzervatív Párt vezéri és miniszterelnök-jelölti posztjának fő várományosa, miután lehetséges vetélytársai sorra visszaléptek, és felsorakoztak mögötte.
Naponta 33 támadás
Bagdad/Genf/Washington. Ideiglenesen kivonják az ENSZ munkatársait Bagdadból a biztonsági helyzet miatt. A Pentagonban arra gyanakszanak, hogy Izzat Ibrahim al-Dúri iraki extábornok irányítja az amerikai katonák és a nemzetközi szervezetek elleni támadások megszervezését.
Szerb kormányalelnök Pozsonyban
Pozsony. A szlovák–szerb vízumrendszer enyhítéséről és a gazdasági együttműködési lehetőségekről tárgyalt tegnap Csáky Pál szlovák kormányalelnök szerb kollégájával, Csedomir Jovanoviccsal.
Beteges viszonyok az SDKÚ-ban
Pozsony. Ivan Šimko betegesnek tartja az SDKÚ-n belül uralkodó viszonyokat. A párt belső bírósága tegnap jóváhagyta az elnökség döntését, mely visszahívta alelnöki posztjából a volt védelmi minisztert. Ilyen döntést várt ő is, mivel szerinte a pártban megfélemlítés folyik. – Két SDKÚ létezik.