Nyitra. Nyitra megye és Komárom-Esztergom megye gazdasági együttműködési lehetőségeiről tárgyalnak ma a Vértesszőlősön a nyitrai megyei önkormányzat képviselői a Komárom-Esztergom Megyei Iparszövetséggel.
Keresés
Reviczky-hónap kezdődik Léván
Léva. Holnaptól Reviczky-hónapot indít a lévai Reviczky Társulás. A rendezvénysorozat keretében holnap 16 órakor nyitják meg a Barsi Múzeum Nécsey József Galériájában Polák Csilla Első levelek című kiállítása, amely december 12-ig tekinthető meg. (kor)
A Bass Friends koncertje
Ipolyság. Az Ipolyság Város Pecsétje Alapítvány és a város önkormányzata szervezésében ma 19 órakor az Ipoly mozi épületében fellép a Bass Friends jazzegyüttes. (kor)
Gimnáziumi nyílt nap Ipolyságon
Ipolyság. Az alapításának 90. évfordulóját ünneplő Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium csütörtökön nyílt napot tart. A rendezvényre az Ipoly menti régió alapiskoláinak nevelési tanácsadóin kívül a tanulók szüleit is várják.
Indiai menekültek a vonaton
Pozsony. Vasárnap este tizenhét indai állampolgárt tartóztattak fel a vasúti rendőrök az egyik pozsonyi vasútállomáson. A menekültek egy Ausztriába induló szerelvény utolsó vagonjának alváza alá rejtőztek, egy járőr azonban felfigyelt rájuk.
Elvérzett a szúrt sebtől
Borsi. Belehalt sérülésébe az a borsi férfi, akit egy veszekedés során késsel sebesített meg 37 éves élettársa. A férfi támadt rá a nőre, s a kést is ő húzta elő, de a dulakodás közben az ő jobb lábát vágták meg. A szúrt sebből erősen vérezni kezdett, és pár perc alatt teljesen el is vérzett. (TASR)
Meghalt a várandós kismama
Pozsony. Belső vérzés okozta annak a várandós kismamának a halálát, akit pénteken szállítottak a ružinovi kórházba. A terhes asszonyt eszméletlen állapotban vitte be a mentő, az orvosok több mint egy órán keresztül próbálták életben tartani, de nem sikerült megmenteni – tájékoztatott Marta Bujňáková pozsonyi kerületi rendőrségi szóvivő. (ú)
Évi egymilliót remélnek a parkolási díjakból
Rozsnyó. Eltűntek a parkolási díjbeszedők Rozsnyó központjának parkolóiból. Az 1. Rozsnyói Részvénytársaság, amely a parkolóhelyeket idáig működtette, bérbe adta a városban a parkolóhelyeket a kassai, JKM Parking System cégnek – tájékoztatta lapunkat Ladislav Dávid, az 1. Rozsnyói Részvénytársaság gazdasági igazgatója.
Szímőiek a Nokiában
Szímő. A tervek szerint hetvenöt nő és férfi kezd dolgozni e hét közepétől a Nokia magyarországi, komáromi gyártócsarnokaiban. Bób János polgármester augusztusban lapunkból értesült arról, hogy a cég magyarországi leányvállalata bővíteni kívánja eddigi termelését.
Vár, áll ott a kőhalom
Zeherje. Közel két hónappal a zeherjei református templom tornyának ledőlte után még mindig több tíz köbméter omladék van a község templomdombján. Az elöregedett, kis lélekszámú helyi református gyülekezet nem képes saját erőből eltakarítani a romokat.