Mindössze húsz hónapi börtönre, és csupán felfüggesztettre ítélt Vietnamban a bíróság egy feleséget azért, mert az féltékenységből levágta férje hímvesszejét.
A csonkítás még áprilisban történt.
Mindössze húsz hónapi börtönre, és csupán felfüggesztettre ítélt Vietnamban a bíróság egy feleséget azért, mert az féltékenységből levágta férje hímvesszejét.
A csonkítás még áprilisban történt.
Az iskola legkiválóbb tanárnője okozott bombariadót egy amerikai iskolában.
A Publika című lap szerdai írása szerint Belgrád külvárosában legalább három "nagy leánykereskedő" tevékenykedik, aki szoros összeköttetésben áll a térségben működő bordélyokkal.
Kedden este hazai idő szerint 20.50-kor minden idők legnagyobb megfigyelt napkitörése zajlott le a 486-os számú napfoltcsoport felett. Nagy szerencsénk, hogy a foltcsoport már a Nap peremére fordult, így a kidobott napanyag nem pontosan felénk irányult.
A brit független televíziós bizottság nem adott helyt az egyik népszerű szappanopera intim jelenete miatt tiltakozók panaszának.
Náksi Attila és Brunner Zsolt 2001-ben készített remixe az Underdog Project slágeréhez, a Summer Jamhez most Angliában is megjelent! Két kislemez látott napvilágot: UD Project Vs. Sunclub – Summer Jam című, a másik pedig a The Bangin’ Mixes változat.
November huszonhetedikén a Budapest Sportarénában ismét látható a legendás ős-R-GO: Szikora Róbert, Kozma Tibor, Környei Attila, Holló József és Barile Pasquale. A zenekar több korszakából is ízelítőt kapnak a rajongók, olyan vendégelőadók tolmácsolásában, akik az egyes R-GO-k meghatározó egyéniségei voltak.
Azt kérdeztem magamtól: ha nincs a Dáridó, akkor Márió mind a mai napig felfedezésre váró sztárjelöltként tengeti az életét valahol a nagyvilágban. Talán igen, talán nem. Most felesleges azzal törődni, ki jött korábban, a kiadó: az EMI vagy Lajcsi.
Az előrejelzésemnek megfelelően az elmúlt hetekben alaposan átalakult a magyar nagylemez-eladási lista élmezőnye. Persze, nem kellett nagy tehetség a jóslathoz, hiszen nagyon sok magyar újdonság jelent, jelenik meg ebben az időszakban.
Ez a pimaszul fiatal leányzó pillanatok alatt meghódította az egész világot! Egyszerűen nem lehetett őt feltartóztatni! Első lemeze után máris karrierjének egy olyan pontján tart, amely mások számára a csúcs. Egy friss, az amerikai középiskolások körében végzett közvélemény-kutatás szerint Avril az elmúlt tíz év legnagyobb felfedezettje. Most pihen. Közben pedig készül a második dobására.