Pozsony. A tejfeldolgozók szövetségének tagjai bíznak abban, hogy beszállítóik, akiket a felzárkózási időszakban kedvezményes hitelekkel támogattak, a májusi EU-csatlakozás után nem pártolnak át a határnyitásra már most erőteljesen készülő osztrák és cseh tejfeldolgozókhoz.
Keresés
Nőhet a Duna forgalma
Bécs. Az Európai Unió idei bővítésével megnő a Duna szerepe is a nemzetközi teher- és személyforgalomban. A kilenc közép-európai és balkáni országot összekötő folyó közel 3 ezer kilométeres szakaszát mindeddig nem használták ki kellőképp a nemzetközi forgalomban.
Kiegyensúlyozottabb küzdelem
Pozsony/Budapest/Prága. Szlovákia több fontos területen is kedvezőbb feltételeket kínál a külföldi befektetőknek, mint Magyarország vagy Csehország. A szakértők ennek ellenére nem tartanak attól, hogy a térségbe érkező tőke csak minket választana.
Aki tűzoltó akar lenni
Minden tűzoltó – fizikai állóképességétől és előképzettségétől függetlenül – a testületbe való belépése után tízhetes alapképzésen vesz részt.
Lovak és denevérek
A lőcsei tűzoltók ebédre érkeztek egy ittas úriemberhez, aki csak egy csirkét szeretett volna megsütni, de eközben felgyújtotta saját lakását.
GONDATLANSÁG
Tavaly a legtöbb tűzeset a felnőttek gondatlansága és figyelmetlensége miatt keletkezett, összesen 10 589, ebből 5040 tarlóégetéskor
1302 esetben a felelőtlen tűzrakók miatt kellett riasztani a tűzoltókat, akik ott raktak tüzet, ahol ez nem megengedett
1469 tűzeset a dohányosok okoztak
1050
LEGEK
A legtöbb tűzeset az Eperjesi kerületben történt: 2444; a legkevesebb a Nagyszombati kerületben, 1530
A legnagyobb tűzkár a Nyitrai kerületben keletkezett: több mint 109 millió korona.
Több a tűz, kevesebb az áldozat
Majdnem 3000-el több tűzeset volt tavaly Szlovákiában, mint tavalyelőtt. Az okozott károk is magasabbak, több mint 100 millió koronával. Jó hír azonban, hogy az áldozatok száma kilenccel csökkent, a sebesülteké tizenkettővel.
Európai információs nap
Somorja. Európai információs napra hívja az érdeklődőket az EURO GLOBAL non-profit szervezet, a komáromi Európai Információs Központ, a somorjai Helyi Fejlesztési Központ és Somorja városa. Az előadásra február 10-én a Fórum Intézet előadótermében (Somorja, Park u. 4.) kerül sor.
Nem mindennapi jelöltek
Prága. A Cseh Köztársaságban nem mindennapi jelöltek kerültek előtérbe az európai parlamenti képviselői helyekért vívott harcban. A listákon szerepel pornósztár, űrhajós és botrányos tévéelnök is.