ĺmely. Az érsekújvári Jednota fogyasztási szövetkezet a napokban a komáromi járásbeli községben is üzletet nyitott. „Azt szeretnénk, hogy ez az üzlet a falu lakosságának megelégedésére szolgáljon” – mondta a megnyitón Mácsadi István, az érsekújvári Jednota igazgatója.
Keresés
Anna kórházhoz kötött gyermekkora
Lekér. A négyéves Menyhei Anna élete nagy részét kórházban töltötte, két évvel ezelőtt ugyanis a jobb veséjén daganatot észleltek.
Azóta is hajnali három órakor keltik, amikor – havonta egyszer – mentőautóval vizsgálatra viszik Pozsonyba, a kramárei kórház onkológiai osztályára.
Fő téma a státustörvény
Nagyfödémes. Otthont a hazában, hazát a szülőföldön! címmel kétnapos munkaértekezlet és közösségi fórum kezdődött tegnap a helyi művelődési házban.
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Bombariadó a bíróságon
Kassa. Bombariadó volt tegnap a Kassai Kerületi Bíróság épületében. Ismeretlen telefonáló 10 óra után pár perccel jelentette be, hogy bombát helyezett el az épületben. A rendőrség átvizsgálta a helyszínt, ám robbanószerkezetet nem talált. (TASR)
Késsel támadtak egy fiúra
Kassa.
Belvízveszély a Bodrogközben
Újhely. A Bodrogköz jelentős területeit a hirtelen jött felmelegedés miatt ellepte a belvíz.
Tiltakozik a Matica
Rozsnyó. A Matica slovenská felháborítónak és provokálásnak tartja, hogy Rozsnyón újra fel akarják állítani Kossuth Lajos szobrát. A döntéssel megsértik Ľudovít Štúr és társai emlékét, akiket a szervezet szerint a magyar forradalom vezetője többször meg akart alázni.
Új munkaterv készült
Királyhelmec. A héten tartotta idei első ülését a Szlovákia Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) Tőketerebesi Területi Választmánya. Az összejövetelen az alapszervezetek elnökei értékelték az elmúlt évben végzett tevékenységüket, és új munkatervet is készítettek.
Vigyázzunk a lobbistákkal
Kassa. Feburár elejétől a pozsonyi információs iroda mellett százhúsz helyen működnek úgynevezett információs pontok.
Emléke előtt tisztelegnek
Rozsnyó. A képviselő-testület legutóbbi ülésén titkos szavazással döntötték el, kit tartanak az idei Város Díjára legérdemesebbnek. A képviselők szinte teljes egyetértésben dr.
A magyarországi tapasztalatok itthon is hasznosíthatók
Sajógömör. Magyarországi vendégek jártak csütörtökön a községben. A Miskolchoz közeli Kisgyőrrel testvértelepülési szerződést kíván kötni a nagy múltú gömöri község.