A nagymama duzzogva fogadta fiát és családját.
– Karácsony óta nem voltatok nálam. És akkor is, épp csak jöttetek és mentetek. Ha fölhívtok, nem bírjátok kivárni, amíg végigmondom a mondatot, közbevágtok, mert siettek, mindig „éppen” mentek valahová.
– Nagymama, ne morgolódj már annyit – vág közbe az idősebbik unoka.
Keresés
Európán innen és túl – egy rosszabb és jobb időket is megélt nagymama monológja
Ádám és Éva, de nem a teremtés, egy lakás története
Már óvodába is együtt jártak. Igazi jó barátok a gimnázium második osztályában lettek, s csak később, harmadik vége fele, negyedik elején szerelmesek. Az érettségi után együtt költöztek a nagyvárosba, hogy ott folytassák tanulmányaikat.
Mennyire tekinti sikeresnek a NATO Balkán-politikáját?
Jaap de Hoop Scheffer, a NATO főtitkára:
Nem értek egyet azzal, hogy az Észak-atlanti Szövetség eddigi balkáni erőfeszítései nem mondhatók sikeresnek.
Egyre jobb pályázatok készülnek
Pozsony. Szlovákiában az Alapinfrastruktúra Operatív Programjának első körében beérkezett projektek rendkívül jó minőségűek – állítja Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszter.
Beborozott „informátor”
Pozsony. Egy részeg férfi csütörtökön figyelmeztette a pozsonyi főpályaudvar rendőreit, hogy terrortámadás várható. Azt állította, hogy kora reggel három fegyveres arra kényszerítette, mutassa meg az állomás épületét, mivel fel akarják robbantani.
Koszovó volt a fő téma Pozsonyban
Pozsony. Szomorú aktualitás, a koszovói zavargások írták át a tegnapi miniszterelnöki tanácskozás forgatókönyvét, melyen az úgynevezett vilniusi csoport állam- és kormányfői a kibővített Európa előtt álló biztonságpolitikai kihívásokról tárgyaltak.
Árpa: Halál egyenes adásban
"Hazudtam" - ismerte be Árpa Attila, aki azt ígérte, nem ír több könyvet botrányokat okozott kötete után.
50 ezer példány fogyott el a Ha én ezt a Klubról elmesélem című kötetből, melyet Árpa Attila jegyez.
Tragikus buszbaleset Finnországban
Összeütközött egy autóbusz és egy teherautó Finnországban pénteken, a szerencsétlenségben huszonnégyen meghaltak, tizenöten megsebesültek. A karambol az ország középső részében következett be a hajnali órákban.
Koszovó lángokban
Koszovóban az éjszaka is folytatódtak a harmadik napja tartó etnikai zavargások. A szerb tartomány középső részén lévő Liplján és Obilics településeken albán szélsőségesek kézigránátot dobtak a helyi rendőrállomásra. Több faluban lángokban állnak a szerb házak.
Bekerítették bin Laden alvezérét
Feltehetően az al-Kaida terrorszervezet fő ideológusa is azok között van, akiket pakisztáni csapatok kerítettek be az ország Dél-Vazirisztán nevű tartományában. A pakisztáni katonák negyvennyolc órát adtak az al-Kaida harcosoknak, hogy megadják magukat, de szakértők szerint erre nem kerül sor.