Két olyan balett szerepelt eddig a Szlovák Nemzeti Színház repertoárján, amely témájával a régmúltba nyúl vissza, és híres történelmi személyiségek cselekedeteit helyezi középpontba.
Keresés
Egy politikus – három szépíró
A Kalligram szerdán két helyszínen négy könyvet mutatott be a cseh fovárosban: a Magyar Intézetben a Lettre Internationale címu folyóirattal közös szerzoinek, Pályi Andrásnak, Kukorelly Endrének, Németh Gábornak a kiadó gondozásában megjelent regényeit, a Szlovák Intézetben pedig Bugár Béla Olyan országban élek... címu könyvét.
Scarlett az új brit kémfőnök
London. Az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló, vitatott tartalmú hírszerzési dosszié összeállításának egykori irányítóját nevezte ki a brit kormány a külföldi hírszerzés, a James Bond-filmekben is megörökített MI6 új vezetőjévé. A tegnap bejelentett kinevezést az ellenzék máris elfogadhatatlannak nevezte.
Maradnak a hadgyakorlatok
Szöul. Dél-Korea tegnap elutasította Észak-Koreának azt a javaslatát, hogy állítsák le a rendszeres amerikai–dél-koreai közös hadgyakorlatokat. „Amíg fennáll a katonai konfliktus veszélye a Koreai-félszigeten, az USA és Dél-Korea közös hadgyakorlatainak folytatódniuk kell.
Halálra ítélt bolgárok Líbiában
Szófia. Egy líbiai bíróság golyó általi halálra ítélte tegnap azt a hat bolgár egészségügyi dolgozót és egy palesztin orvost, akiket azzal vádolnak, hogy líbiai gyermekeket szándékosan HIV-vírussal fertőztek meg. Az ítélet ellen lehet fellebbezni.
Arafat roncsbástyája
Rámalláh. Régi autókkal és hordókkal erősítette meg tegnap rámalláhi főhadiszállását Jasszer Arafat palesztin elnök, mivel izraeli támadástól tart. A hét elején izraeli egységek bekerítették a főhadiszállásnak helyet adó épületegyüttest.
Lengyelország iraki dilemmái
Varsó. Izabela Jaruga-Nowacka miniszterelnök-helyettes szerint jó lenne, ha ez év végéig kivonnák a lengyel katonákat Irakból.
Bush megelőzi John Kerryt
Washington. Az amerikai elnök néhány százalékkal megelőzi demokrata párti kihívóját. Az NBC televízió és a Wall Street Journal számára a múlt hét végén készített felmérés szerint a biztos szavazók 46 százaléka a hivatalban lévő elnökre, 42 százalékuk pedig John Kerry szenátorra, a demokraták jelöltjére adná voksát.
Rendre győznek Szaakasvili „rózsás forradalmai”
Batumi/Tbiliszi/Moszkva. Győztesként érkezett Adzsáriába Mihail Szaakasvili grúz államfő tegnap hajnalban, néhány órával azután, hogy a Grúziához tartozó autonóm köztársaság autokrata vezetője, Aszlan Abasidze lemondott és szűkebb környezetének tagjaival együtt Moszkvába utazott.
Pokolgépes merényletek sorozata
Bagdad. Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant tegnap reggel Bagdadban az amerikai vezetésű iraki közigazgatás székhelyének bejáratától nem messze. Később az iraki főváros egyik kereskedelmi negyedében hajtottak végre robbantásos merényletet.