Az első negyedévben (a 2361. fejtörőtől a 2373-ig) 71 olvasó kapcsolódott be idei feladvány-megfejtési versenyünkbe, amelyet 2004 végeztével értékelünk ki. Tizenketten mindannyiszor megtalálták a helyes választ.
Keresés
SAKK
Április végén játszották Zala-egerszegen a Tehetség és Kurázsi versenysorozat negyedik tornáját. Ezúttal mindössze két külföldi sakkozó szerepelt. A legnagyobb esélyes a paksi Berkes Ferenc volt, aki fölényesen, egypontos előnnyel meg is nyerte a tornát.
Csallóközi sakksikerek
Dunaszerdahely. Két diákkorosztályban is csapatbajnoki címet szereztek a dunaszerdahelyi sakkozók: Zsolnán a fiatalabbak, Besztercebányán az idősebbek mező-nyében utasították maguk mögé a szlovákiai mezőnyt.
Ibarra találata döntött Londonban
Az AS Monaco a hazai 3:1-es győzelem után a Chelsea otthonában elért 2:2-es döntetlennel – góllövők: Grönkjaer (22.), Lampard (45.), ill. Ibarra (45.), Morientes (60.) – bejutott a labdarúgó BL döntőjébe. Didier Deschamps, a franciák vezetőedzője úgy nyilatkozott, hogy az FC Porto az esélyesebb a végső győzelemre.
Otthon lesz az Artmedia?
Pozsony. Holnap délután (13.00) a DAC-stadionban rendezik a Petržalka–Ličartovce labdarúgó Szlovák-kupa-döntőt. Mindkét csapat először jutott a fináléba. A II. ligás licsérdiek szeretnék megismételni a szenciek bravúrját, akik két éve elhódították a serleget.
FOCIMENETREND
Pozsony
III. liga, 25. forduló, május 8., 10.00: VTJ Ružinov–Inter B; 10.30: ŠKP Dúbravka–Lamač; 16.30: SFM Senec–D. Lužná; május 9., 10.30: Slovan B–Sv. Jur; 16.30: Jarovce–Vrakuňa, Pezinok–Koba Senec B, Láb–Rača, Jablonec–V. Leváre.
IV. liga, A csoport, 25. forduló, május 8., 10.00: MŠK Petržalka–PVFA; 11.
ALACSONYABB OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK
Pozsony
III. liga, 24. forduló: Inter Bratislava B–ŠKP Dúbravka 3:1 (1:1), g.: 7. Hromkovič, 75. Benko, 85. Sercel, ill. 35. Kozmér; Slovan Bratislava B–Jarovce 1:1 (1:1), g.: 25. Jurko, ill. 15. Kejdana; Lamač–Jablonec 0:0; Vrakuňa - PŠC Pezinok 1:1 (1:1), g.: 29. Nemčík (11-esből), ill 9.
Oroszlánszívu nyárasdiak
Nyárasd. A nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában a nyárasdiak a visszavágó-sorozatban eddig 20 pontot gyujtöttek, a tabella kilencedik helyérol a harmadikra jöttek fel.
Új postahivatal Galántán
Galánta. Új postahivatalt adtak át tegnap az Észak lakótelepen, a Jednota áruház épületében Pavol Prokopovič közlekedési, postaügyi és távközlési miniszter, Alexander Mézeš polgármester és Horváth Zoltán galántai illetőségű honatya jelenlétében.
Elkészült a lekéri híd
Lekér. Csütörtökön befejeződött a községet a Garam folyó bal partjával összekötő híd felújítása – tájékoztatta az Új Szót Lekér polgármestere.