Budapest/Pozsony. Magyarország maradéktalanul le fogja tudni hívni az összes közvetlen támogatást, amelyet Brüsszel számára előirányoz – véli Németh Imre. A magyar agrártárca vezetője a szlovákiai mezőgazdasági újságíróknak a napokban elmondta: termelőik idén hektáronként csaknem 70 eurónyi közvetlen támogatásra számíthatnak.
Keresés
Magyarok, civilbe!
Nagy valószínűséggel már nem lesz több sorozás Magyarországon, bár hivatalosan ezt még nem jelentették be. Medgyessy Péter kormányfő ugyanakkor azt mondta május 21-én: a tervezettnél korábban, már az idén leszerelhet az utolsó sorkatona.
Mit mond a törvény?
Az általános honvédelmi kötelezettséget a 320/2002 számú törvény szabályozza. Ez a jogszabály mondja ki, hogy minden férfi, aki betöltötte tizennyolcadik életévét, köteles részt venni a sorozáson, és ha alkalmasnak bizonyul, teljesítenie kell a sorkatonai szolgálatot.
Hogyan és meddig kérhetünk halasztást?
Akit a sorozóbizottság katonai szolgálatra alkalmasnak talált, hadkötelesnek minősül. A hadkötelesek azonban halasztásért folyamodhatnak, ha középiskolai vagy felsőfokú tanulmányokat folytatnak, esetleg szakosító iskolába járnak. Halasztás kérhető családi okokból kifolyólag is.
Öt év börtön a hadseregkerülőnek
Szlovákiát 2006-tól profi hadsereg fogja védeni. A hátralevő másfél évben azonban még lesznek sorozások. A szakminiszter szerint sokan már most azon gondolkodnak, hogyan úszhatnák meg a bevonulást. A sorozásokról Vratislav Vondrášekkel, a Védelmi Minisztérium Közigazgatási Osztályának munkatársával beszélgettünk.
Kártérítés a férjnek a nej zabibabájáért
Szöul. Kártérítésre ítéltek egy feleséget Dél-Koreában: zabigyereke miatt 40 ezer dollárt kell fizetnie férjének. Még 2002-ben közölte, hogy terhes, és követelte későbbi férjétől, vegye feleségül. A férfi mindig használt óvszert, de eleget tett a felszólításnak.
Miért nem egészítik ki a koalíciós szerződést?
Bugár Béla, az MKP elnöke:
Nagyon óvatosan fogalmazva azt mondanám, hogy a koalíció ennyire képes. Néhány héttel ezelőtt megegyeztünk, hogy elfogadunk egy nyilatkozatot, melynek lényege az lett volna, hogy fontos kérdésekben megpróbálunk konszenzusos alapon dönteni.
Néhányan máris növelik a kitermelést
New York/Bejrút/Luxemburg.Az amerikai könnyűolaj újabb rekordot döntött tegnap a New York-i árutőzsdén, a jegyzés ugyanis elérte a 42,45 dolláros hordónkénti (159 liter) árat, ami több mint 20 éves csúcsnak számít.
Többen várhatnak szociális segélyt
Pozsony. Tovább nőhet a szociális segélyre jogosultak száma, ha a parlament is elfogadja a kormány által tegnap jóváhagyott javaslatot, mely az anyagi szükséghelyzetről szóló jogszabályt módosítaná.
Jáksó búcsút int
Jáksó Lászlónak elege lett abból, hogy szét kell szakadnia, ha minden munkáját kellő színvonalon akarja ellátni.