Épületnek ütközött és kigyulladt egy típusú kis magánrepülőgép hétfőn a nyugat-törökországi Sarigerme közelében, a baleset következtében a pilóta meghalt, a gép három utasa megsérült.
Keresés
Életveszélyes hőség Romániában
Újabb négy ember halt bele a hőségbe az erdélyi Kovászna megyében és ezzel 27-re emelkedett a július eleje óta tartó hőhullám halálos áldozatainak száma Romániában. A kovásznai mentőszolgálat közlése szerint a négy ember szíve felmondta a szolgálatot a nagy forróság okozta megterhelés miatt.
Savval fenyegetőzött a kínai géprabló
Dél-Koreába akart repülni egy belföldi repülőjárattal egy kínai könyvtáros. Ezért azzal fenyegette meg a pilótákat, hogy savat önt az utasokra, ha nem teljesítik kérését. A gép végül kényszerleszállást hajtott végre az ország középső részén, a géprabló rövid tárgyalás után megadta magát.
A játékvezető lelőtte a reklamáló edzőt
Egy alsóbb osztályú dél-afrikai futballmeccsen egy ember meghalt, kettő súlyosan mesérült, miután a játékvezető egy viatott ítélete után lövöldözni kezdett. Az áldozat a reklamáló csapat edzője, a sebesültek a játékosai.
Üstökös hull a tengerbe az olimpia megnyitóján
Az olimpiák egyik legnagyobb látványossága a megnyító ünnepség, melynek eseményeit titkolják a szervezők. Egy angol bulvárlap, a Sunday Mirror újságírói viszont meglesték az athéni játékok főpróbáját, és megírták a részleteket.
Szaddam Husszein éhezik és verset ír Bushról
A volt iraki diktátor a börtöncella magányában depressziós, magába roskadt és verset ír. A vers George Bush-ról szól, bár az nem derül ki, hogy az ifjabbról-e, vagy az apjáról.
Az öngyilkos bin Laden képeit ígérő e-mailek
Oszama bin Laden öngyilkosságát ábrázoló fotókat ígérve próbál egy új rosszindulatú kód terjedni az interneten. Az óvatlan internetező a felvételek helyett egy trójai programot tölthet le számítógépére.
Rendőri intézkedés közben halt meg egy fiatal
A 19 éves körözött férfi azután vesztette életét, hogy a rendőrök földre teperték - közölte vasárnap a rendőrség sajtószóvivője.
Lefejeztek egy férfit és két gyermekét Kasmírban
Lefejeztek egy férfit és két gyermekét az indiai Kasmír déli részén feltételezett iszlám szélsőségesek - jelentette be hétfőn a szövetségi állam rendőrsége.
Britney pornókazettája
Még a legjobb szüzekkel is előfordul olykor, hogy szexvideo készül róluk.