A Vasárnap 32. számában feltett kérdésre a helyes válasz: Bálint család. E héten az 500-500 koronát Vaski Mónika perbenyíki, Kővári Evelin dunaszerdahelyi és Sandal Erik dunatőkési olvasónk nyerte. Gratulálunk!
Keresés
Hétvégi programok
Szombat reggel 7 órától fél 12-ig a Hétről hétre című zenés, publicisztikai magazinunkat hallhatják, Sándor Renáta szerkesztésében.
Pontos és meztelen kuszaság
Vannak szövegek – jelen esetben az úti beszámolók, utazó regények, útleírások mezőjére szűkítve a kört –, melyeknek utazó hősei nehezítik a terükbe való belépést.
Ipolyságon hangba borult az ég
Madeira, New York, Pozsony útjai Ipolyságon futnak össze. Beletorkollanak az apró kaviccsal felszórt, romlást és szépülést önfeledten őrző, enyészetet és épülést egyszerre jelképező zsinagógaudvarra. Ez a házfal és kőkerítés közé szorított kisvilág igazi, értelemmel megtöltendő hely. Most zenészek vállalták itt a játszva teremtés izgató kalandját.
Harci kiképzés serdülőknek
Gus Katif. Különleges kiképzést kapnak zsidó telepes serdülők egy Gázai övezetben létesített „nyári táborban”, hogy fel tudják venni a harcot Ariel Saron izraeli miniszterelnök kivonulási terve ellen.
Rumsfeld Bakut magasztalta
Baku. Az USA és Azerbajdzsán a jövőben is szorosan együtt fog működni biztonsági kérdésekben – hangsúlyozta tegnap Bakuban Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter és Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök.
Bezárták a papneveldét
Sankt Pölten. Azonnali hatállyal bezárták az ausztriai Sankt Pölten papneveldéjét. Ezt tegnap jelentette be Klaus Küng püspök, az intézményben kirobbant gyermekpornográfia-botrány felderítésével megbízott apostoli vizitátor.
Amerikaiaknak nem fizet
Tripoli. Líbia visszautasította a washingtoni külügyminisztérium felhívását, hogy fizessen kártérítést az 1986-ban Nyugat-Berlinben elkövetett merénylet amerikai áldozatainak vagy azok hozzátartozóinak. Az amerikai felhívást a Németország és Líbia között kedden született megállapodás apropóján tették közzé.
Több jog az albánoknak
Szkopje. Az önkormányzatokat megerősítő, az albán kisebbségnek a gyakorlatban több jogot biztosító decentralizációs törvényt fogadott el a macedón parlament. A törvény elfogadása egyik kulcseleme volt a nemzetközi közvetítésnek köszönhetően, 2001 augusztusában aláírt ohridi békemegállapodásnak.
Schröder először kereshette fel apja sírját
Bukarest. A gazdasági kapcsolatok fejlesztése, az európai integrációs felkészülés témája, valamint a német–román kétoldalú kapcsolatok elmélyítésének lehetősége áll Gerhard Schröder német kancellár tegnap kezdődött romániai látogatásának középpontjában.