Jeruzsálem. Ariel Saron izraeli miniszterelnök engedélyezte tender kiírását 1001 lakás felépítésére ciszjordániai zsidó településeken. Ciszjordániában eddig befagyasztották a zsidó telepek bővítését, az újabb építkezésre a kormányzó Likud párt tanácskozása előtt adott engedélyt a miniszterelnök.
Keresés
Belháborúval fenyegetnek
Kairó. Belső háború kirobbantását helyezte kilátásba Salvadorban egy iraki szélsőséges iszlám csoport, ha a közép-amerikai ország 20 napon belül nem vonja ki katonáit Irakból. Az al-Kaidához kötődő Mohamed Atta Brigád egy internetes honlapon tette közzé a fenyegetést.
Tovább utazgat a pápa
Vatikánváros. II. János Pál pápa újabb hivatalos programjainak bejelentésével válaszolt a Vatikán azokra a híresztelésekre, hogy állítólag rosszabbodott a katolikus egyházfő egészségi állapota a franciaországi Lourdes-ben tett hét végi zarándokútján. A tegnapi vatikáni közlés szerint az egyházfő a VI.
Terroristák csúcsértekezlete
Washington. A törvénytelenség állapotába süllyedt pakisztáni Vazirisztán tartományban 2004 márciusában terrorista csúcsértekezletet tartottak – jelentette az amerikai Time magazin legújabb számában.
Közvetítők Nedzsefben
Nedzsef/Bagdad. Megérkezett a dél-iraki Nedzsefbe tegnap délután az iraki nemzeti konferencia nyolcfős küldöttsége. Arra igyekszik rávenni Muktada asz-Szadr radikális hitszónokot, hogy vonja vissza a síita szent városban fegyveres harcot vívó híveit az Ali imám mecsetből.
Módosult az amerikai vélemény
Washington/Caracas. Módosult tegnap a korábbi elutasító amerikai álláspont, az USA már elismeri: semmilyen jel nem utalt csalásra a vasárnapi venezuelai népszavazáson.
Örökbe fogadtak egy orosz kislányt
Berlin. Hároméves orosz kislányt fogadott örökbe Gerhard Schröder német kancellár és felesége. Mint arról a Bild és a Süddeutsche Zeitung című német napilapok beszámoltak, a Victoria nevű kislány az elmúlt hetekben került a német kormányfő családjához, és jelenleg már velük él a pár hannoveri otthonában.
Mégis kell ide Amerika
Moszkva/Washington/Berlin/Pozsony. Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter szerint Moszkva nem aggódik a tervezett amerikai haderő-átcsoportosítás miatt. Az orosz média ezzel homlokegyenest ellenkező álláspontra helyezkedett. A német ellenzék pánikba esett, a CDU/CSU Európa biztonságát látja veszélyben.
Új tagok az Akkreditációs Bizottságban
Pozsony. Kilenc új tagja lesz a kormány tanácsadó testületeként működő Akkreditációs Bizottságnak. A kabinet a tervek szerint mai ülésén tárgyalja a konkrét személyekre tett javaslatot. A jelenleg húszfős testület hét tagjának augusztus 31-én jár le a megbízatása. Korábban másik két tag is megvált a bizottságtól.
Ďuračka továbbra is fogságban
Pozsony. Továbbra is előzetes letartóztatásban marad Peter Ďuračka egykori parlamenti képviselő. Ügyvédje a héten 200 ezer koronás óvadék kifizetését javasolta a bíróságnak, amely elfogadta az ajánlatot. Az illetékes járási ügyész fellebbezett a döntés ellen.